Bíróság elé állnak a Szita-gyilkosság vádlottjai

Hétfőn a Kaposvári Törvényszéken elkezdődik annak a három vádlottnak a büntetőpere, akik a nyomozóhatóságok szerint 2012-ben megölték a 11 éves Szita Bencét. A vádlottak egyikére tényleges életfogytiglant kér majd az ügyészség.

Szita Bencét és a fiú nővérét (féltestvérét) a lány apja, Gyöngyi Sándor nevelte, Felsőmocsoládon. A férfi 2009-től élettársi kapcsolatban volt a szintén két gyermeket nevelő P. Erikával. A kaposvári nő odaköltözött Sándorhoz, ám nem tudott kijönni Bencével, ezért visszament otthonába. Később javulni látszott P. Erika és Bence viszonya. Az asszony 2012. október 29-én elhívta magához Bencét.

Brutális gyilkosság áldozata lett Szita Bence
Kaposvár, 2012. november 3. Rendőrök biztosítják a helyszínt egy elhaladó mentőautó mellett Kaposvár fészerlaki városrészének közelében 2012. november 3-án. Megtalálták a Kaposváron eltűnt 11 éves kisfiú holttestét a Sonline.hu értesülése szerint. A portál úgy tudja, a gyermeket agyonverték. MTI Fotó: Varga György

Az adóhivatalnál dolgozó, 47 éves P. Erika azonban – a vádirat szerint - akkor már felbérelt két férfit, hogy öljék meg a kisfiút. A délután négykor Kaposvárra érkező Bencét P. Erika elvitte egy bevásárlóközpontba, majd elautózott vele a Deseda-tóhoz. Aztán visszavitte a fiút Kaposvárra, s bemutatta neki az 57 éves B. Józsefet és a 41 esztendős K. Józsefet. Az asszony azt mondta, elmennek bulizni. Két autóval elhajtottak a közeli Sántos község melletti erdőbe, s út közben borral itatták a fiút. Amint kiszálltak a kocsiból, az erőszakos bűncselekményekért már többször elítélt B. József leütötte Bencét. Ezt követően K. József gödröt ásott. A munkához P. Erika elemlámpával világított. Később a magához térő fiút B. József ütötte, rúgta és egy 17 centis késsel negyvenszer megsebezte. Ennek ellenére Bence még élt, amikor beletemették a gödörbe, s halálát fulladás okozta.

A gyilkosok már végeztek, amikor arra jött egy autó, két vadásszal. Utóbbiak arról kérdezték a nőt és társait, hogy mit csinálnak éjjel az erdőn, mire ők azt felelték, szexelnek. A vadászok elhajtottak, s a trió is ezt tette, ám még aznap éjjel visszamentek, kiásták a fiú holttestét, és eltemették a Kaposvár toponári városrészében. Ezután P. Erika bejelentette a rendőrségen, hogy Bence eltűnt.

A nyomozók kérdései hatására az asszony pár nap alatt megtört: bevallotta a bűncselekményt, és megmutatta Bence „sírját”. Kiderült, hogy P. Erika a gyilkosság előtt pár nappal már próbálta megölni Bencét, ezért olyan energiaitallal kínálta a fiút, amibe B. József mérget kevert. Bence nem itta meg a rosszízű italt, s a három vádlott ezt követően tervezte meg a kivégzést.

A vizsgálat során B. József végig tagadta a gyilkosságot, s a másik két vádlott is csak részben vállalta magára a vádiratban terhükre rótt bűntényt. Ám a bizonyítékok alapján egyértelműen rekonstruálható, hogy az asszony volt a felbujtó, Bencét főképp B. József bántalmazta, társának pedig a sírásás adott munkát. Az is kiderült, hogy P. Erika a bűncselekmény napján eladta ékszereit 192 ezer forintért, s így fizette ki a két bérgyilkost. Az asszony azért ölette meg Bencét, mert úgy érezte, hogy a fiú maga a sátán, és ő tehet minden rosszról, ami vele történt. Így arról, hogy P. Erika kapcsolata nem felhőtlen Gyöngyis Sándorral, sőt arról is, hogy az asszony – Bencével egykorú - fiát számos betegséggel kezelték. Amúgy P. Erika nem kötődött olyan „agymosó” közösséghez, ahol a sátán téma lett volna.

A bűncselekményt követően beszéltünk Bence több ismerősével, s a tragikus sorsú fiút környezete egészséges gondolkodású gyerekként jellemezte. Tény, hogy Bence erősen kötődött nevelőapjához, s eleinte féltékeny volt Erikára. Ezt Gyöngyi Sándor azzal magyarázta, hogy a fiú hosszú évekig csonka családban élt, nagy volt benne a szeretetéhség, így nehezen élte meg, hogy a gyámján osztoznia kell.

Az ügyészség tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen, kitervelten, nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolta meg Szita Bence vélhető gyilkosait. A pszichiáter a vádlottak mindegyikét épelméjűnek találta. A bíróság akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kiróhat a vádlottakra. Az ügyészség korábban bejelentette, hogy a börtönben már évtizedeket eltöltő B. Józsefre tényleges életfogytig tartó börtönt kérnek majd a tárgyaláson.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.