Bíróság előtt a DK-s polgármester

Egy 2005-ös sikkasztási ügy miatt került bíróság elé Polgár DK-s polgármestere.
"Ez az egész csak egy politikai ügy. Tóth József polgármester semmilyen bűnpártolást nem követett el" - többek között ezt mondta szerdán a Debreceni Járásbíróság előtt a tanúként meghallgatott Juhászné Lévai Katalin, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés volt elnöke, egykori szocialista parlamenti képviselő.

Juhászné Lévai Katalint a bíróság Tóth József volt szocialista országgyűlési képviselő, jelenleg DK-s polgári polgármester büntetőügyében hallgatták ki, akit bűnpártolással vádolnak egy 2005-ös sikkasztási ügyben.

Az ügy érdekessége, hogy Tóth Józsefet ebben az ügyben még a 2010-es önkormányzati kampány során gyanúsították meg bűnpárolással, holott korábban ugyanebben az ügyben már jogerős bírósági ítélet is született.

Mint korábban beszámoltunk róla: 2005 februárjában Tóth Józsefnek – aki akkor a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés alelnöke volt – tudomására jutott, hogy a megyei önkormányzat által alapított M3 Kht.-nál gazdálkodási és pénzügyi szabálytalanságok történtek, ezért ezekről feljegyzésben tájékoztatta a megyei közgyűlés vezetését.

A kht. volt vezetői, B. Péter és P. Barnabás a cégnél ismeretlen okból keletkezett hiányt próbáltak oly módon eltüntetni papíron, hogy négy alkalmazott fizetését megemelték, és fiktív útvonal-nyilvántartást készítettek jogosulatlan költségtérítés lefedésére.

Tóth József egy értekezleten indulatosan kérdőre vonta a kht. illetékeseit, akik közül P. Barnabás titokban hangfelvételt készített a beszélgetésről.

B. Pétert és P. Barnabást a Debreceni Városi Bíróság 2010. márciusában bűnösnek mondta ki folytatólagosan, nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette és magánokirat hamisítás vétsége miatt.

Az eljárás során Tóth Józsefet mindvégig tanúként hallgatták ki, de 2010-ben – röviddel az önkormányzati választások előtt – az ügyészség bűnpártolással gyanúsította meg.

Erről akkor Tóth József azt mondta: "a bűnpártolás elkövetésével való ügyészségi meggyanúsításom az önkormányzati választásokra időzített politikai támadás. Ami ellenem zajlik, az a választási kampány része, azaz politikai boszorkányüldözés a javából".

Úgy vélte, nem követett el bűnpártolást, hiszen írásban kérte a közgyűlés akkori elnökét, Juhászné Lévai Katalint, hogy tulajdonosi jogkörében eljárva tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Habár Tóth Józsefet 2010-ben gyanúsították meg, a bírósági tárgyalása csak 2012-ben kezdődött meg, és furcsa módon még mindig tart.

A szerdai tárgyaláson Tóth József ügyvédje, Helmeczy László azt kérdezte Juhászné Lévai Katalintól, hogy miután a közgyűlés elnökeként tudomására jutottak a szabálytalanságok, akkor miért nem tett büntető-feljelentést az ügyben.

A volt politikus erre azt mondta: ennek az az oka, hogy időközben a nyíregyházi rendőrkapitányságról telefonon értesítették, hogy az M3-as Kht. ügyében rendőrségi feljelentés történt.

Helmeczy László erre közölte: ő maga is volt közgyűlési elnök (az ügyvéd 1998-2002 között vezette a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzatot - K. Zs.), ezért nagyon jól tudja, hogy ilyen esetben egy választott vezetőnek kötelessége feljelentést tenni.

Juhászné Lévai Katalin válaszképpen megerősítette: nem tartotta szükségesnek, hogy a hatósághoz forduljon, elvvégre éppen a hatóság értesítette, hogy már feljelentés született az ügyben. Hozzátette: a történteket akkor is politikai jellegű ügynek tekintette, s most is annak tartja.

Juhászné Lévai Katalin azt mondta, hogy Tóth József nem követett el bűncselekményt. Hozzátette: az ügy különös fordulata az volt, hogy az a P. Barnabás, aki titokban hangfelvételt készített a számonkérésről, az ügy kirobbanása után egy olyan közhasznú társaságnál kapott munkát, amely a debreceni fideszes városvezetés érdekeltségében van.

Ezzel kimondatlanul arra utalt: P. Barnabás a lejárató hangfelvételért cserébe megkapta a jutalmát.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.