Bíróság elé állt Murányi Marcell

A Fővárosi Bíróságon csütörtökön megkezdődött a Népszabadság volt főszerkesztője, Murányi Marcell pere. Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja.

Murányi tavaly márciusban, mint a ma ismertett igazságügyi szakértői véleményből kiderült, 29-32 kilométeres sebességgel haladva, szabálytalan sávváltás után elsodort egy biciklivel közlekedő férfit, aki az esés következtében a fejét beverte és eszméletét vesztette. A baleset áldozata több héttel később a kórházban meghalt. Ezt követően Murányi lemondott a főszerkesztői posztról.

A védelem indítványozta annak megvizsgálását, hogy a halál oka a baleseti sérülés volt-e, vagy későbbi kórházi fertőzés. A cserbenhagyás vádját Murányi visszautasítja. A bírósági szakértő szerint műszaki szempontból nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a vezető érzékelte a kerékpáros jelenlétét. A per folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.