Bilincsben vezették elő a másik négy gyanúsítottat a bíróságra

Megkezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a szombat éjszakai budapesti diszkótragédia másik négy gyanúsítottjának előzetes letartóztatásáról szóló tárgyalás.

Az ügy ötödik gyanúsítottjáról kedden már döntött a bíróság, Sz. Győzővel, a létesítményt bérbe adó cég ügyvezető-tulajdonosával szemben nem tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését. A Fővárosi Főügyészség kedden jelentette be, hogy az illetékes kerületi ügyészség valamennyi gyanúsított esetében kezdeményezte az előzetes letartóztatás elrendelését, mert szerintük szabadlábon hagyásuk esetén feltételezhető, hogy meghiúsítanák, megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a bizonyítást.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.