Bezárták, majd áttörték a tévés kordont

Hajnalban lezárták a biztonsági őrök az MTVA székháza előtt felhúzott – az éhségsztrájkolókat körbevevő – kordont. Némi dulakodás után Nagy Navarro Balázsék áttörték a kerítést.

Egy szimpatizáns söprögetett a huszadik napja tartó, a tisztességes közmédia kivívásáért szóló éhségsztrájk „táborában” hajnali fél hatkor, mikor az MTVA biztonsági őrei lezárták a helyet körbevevő kordont. Ezt a kerítést pár napja húzták fel, de akkor nem tudták lezárni, mert az éhségsztrájkot kezdeményező Nagy Navarro Balázs útjukat állta.

A helyszínre érkező rendőrök megpróbálták a helyzetet kezelni, azaz békés útra terelni. A kordont belülről ugyanis a biztonsági őrök nyomták, kívülről meg a tüntetők. Nyolc óra után nem sokkal hárman, köztük Nagy Navarro Balázs, valamint Kembe Sorel-Arthur – aki az elsők között kezdte az éhségsztrájkot, de mandulagyulladás, majd vesemedencegyulladás miatt abba kellett hagynia – betörték a kerítést.

Nem sokkal később megjelent a Kunigunda útján három országgyűlési képviselő, az MSZP-s Lendvai Ildikó és Harangozó Tamás, valamint a DK pártigazgatója, Varju László; őket a biztonsági őrök gond nélkül beengedték kordonon belülre. Megérkezett Iványi Gábor metodista lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke is, aki korábban tiltakozó böjtöt (nem hívőknek éhségsztrájkot) hirdetett, a polgári engedetlenség minden elfogadható formájával való tiltakozásra hívott fel.

A biztonsági őrök belülről tartották a kerítést

A legfrissebb hírek szerint a kerítészárás hírére a helyszínre érkező szimpatizánsok némi dulakodás után 9 körül ledöntötték a kerítést. A székháznál egyre több a rendőr, de nem intézkedhetnek, mert mindez magánterületen történik. A biztonsági őrök visszamentek az épületbe.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.