Bezárná a Terrorelhárítási Központot az LMP

Az LMP szerint meg kell szüntetni a Terrorelhárítási Központot (TEK), és nem szabad felállítani az Országgyűlési Őrséget sem. A párt költségvetési módosító javaslataival az általuk „magánhadseregeknek” tartott szervezetek költségvetési forrásait a rendőrség és az áldozatvédelem fejezeteihez csoportosítaná át.

Az LMP véleménye szerint hiába ígérte meg Pintér Sándor belügyminiszter, hogy két hét alatt rendet tesznek az országban, ezt két év alatt sem sikerült beváltani – mondta szerdai, parlamenti sajtótájékoztatóján Dorosz Dávid. A honvédelmi és rendészeti bizottság tagja szerint ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a jobbikos Zagyva György Gyula kerékpárját kedden a Képviselői Irodaház elől lopták el.

A politikus hozzátette, ebből is látszik, hogy az emberek sem Budapesten, sem a vidéki városokban vagy falvakban nem hajthatják nyugodtan álomra a fejüket.

Orbán Viktor és Pintér Sándor elképzelési megbuktak, a közbiztonság helyreállítása helyett magánhadseregeket hoznak létre – jelentette ki. Ilyennek nevezte a 13 és fél milliárd forinttal támogatott Terrorelhárítási Központot, amelyet az LMP meg is szüntetne, mert „Orbán Viktor magánhadserege semmilyen valós célt nem szolgál”. A testületre szánt költségvetési forrásokat pedig a rendőrségre és az áldozatvédelemre kellene fordítani szerinte.

„Az LMP megérti, hogy kudarcos erdélyi portyázásai után Kövér László gyermeki módon vágyik egy magánhadseregre, de az ország és az emberek érdekében azt javasoljuk, hogy vegyünk Kövér Lászlónak néhány ólomkatonát és játsszon azzal” – mondta a politikus, aki hangsúlyozta, nem szeretnék, ha felállna a kétmilliárd forintból tervezett Országgyűlési Őrség.

A két szervezet megszüntetése után felszabaduló forrásokból a párt 8,8 milliárd forintot fordítana a rendőrség béremelésére, további 1,5 milliárd forintból pedig közösségi rendőrség mintaprojekteket állítana fel. Az LMP több mint harminc százalékkal, 300 millió forinttal emelné fel a polgárőrök támogatását és 200 millió forint juttatnának a költségvetésben egyébként nem nevesített Szomszédok Egymásért Mozgalomnak.

Dorosz Dávid hangsúlyozta, hogy módosító javaslataikkal hétszáz millió forinttal emelnék az áldozatok kárenyhítésre fordítható összeget, a Pártfogó Felügyelői Szolgálatnak és az Áldozatvédelmi Szolgálatnak pedig összesen további egymilliárd forintot adnának.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.