Bevált a kamionoknak előírt előzési tilalom

Negyedével csökkentek a kamionbalesetek az autópályákon és az autóutakon, amióta bevezették a rájuk vonatkozó előzési tilalmat.

Jelentősen csökkent a kamionbalesetek száma a rájuk vonatkozó előzési tilalom év eleji bevezetése óta - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn a távirati irodával.

A rendőrség és az NFM közös közleményében emlékeztet arra, hogy a minisztérium kezdeményezésére 2011. január elseje óta a 7,5 tonnánál nagyobb megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsikkal és vontatókkal reggel 6 és este 22 óra között tilos előzni az olyan autópálya- és autóútszakaszokon, amelyeken azonos irányban két forgalmi sáv van.

Az összesítés szerint tavaly január és augusztus között 125 személyi sérüléssel is járó olyan baleset történt, amelynek tehergépkocsi is részese volt, és közülük 59-et a tehergépkocsi vezetője okozott. Idén ugyanabban az időszakban, az év első nyolc hónapjában 25,6 százalékkal kevesebb, 93 ilyen baleset történt, és 49 esetben okozta a tehergépjármű a balesetet, ami az előző évi adatokhoz képest csaknem 17 százalékos csökkenést jelent.

A rendőrség és a szaktárca hangsúlyozta: a statisztikát az is befolyásolta, hogy nyáron szigorúan ellenőrizték a tehergépjármű- és autóbuszsofőrök vezetési- és pihenőidejére vonatkozó előírások betartását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.