Beszól a rádiós

Már be sem kell járnia a munkahelyére a Kossuth Rádió két "renitens" munkatársának. Azért is élőben közvetítenek a rádiós történésekről - 'Ellenőrzés alatt' feliratú pólóban...

"Nem kell bejárnunk értekezletre, egyáltalán nem kell itt lennünk" - írta internetes közösségi szájtokon Mong Attila, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának kedden letiltkott műsorvezetője, aki "élőben" közvetít a Magyar Rádiónál történtekről. Gazsó L. Ferenc, a Kossuth új főszerkesztője Mong bejegyzése szerint közölte vele és Bogár Zsolt szerkesztővel, hogy "elég, ha készenlétben vannak, és ha van valami szerkesztői kérés, akkor két órán belül legyenek a rádióban". Azaz a két "renitens" újságírónak már be sem kell járnia.

Egyperces bűn

Mint arról beszámoltunk, Mongék "bűne" az volt, hogy egy perc csenddel tiltakoztak az új médiatörvény elfogadása ellen a reggeli adásban. Mong ezzel indította a műsort: "Az éjszaka az Országgyűlésben elfogadták az új médiatörvényt. Az érvényben lévő törvény és a rádió szabályzata szerint hírhez véleményt nem fűzhetek. Ezért a szerkesztővel, Bogár Zsolttal egyetértésben most egy percig inkább néma csendben maradok, az új médiatörvény miatt tehát a 180 percből egy perc csend következik." Emiatt őt és Bogárt is berendelte magához Jónás István, a rádió új vezérigazgatója és Gazsó L. Ferenc főszerkesztő, majd az eset kivizsgálásáig letiltották őket a műsorból, de riporterként dolgozhatnak tovább.

Polgári gentleman

Szerdán Mong a Tumblr-en - ahol immár "Egy beosztott riporter jelentései a Krónikából" cím alatt posztol - azt írta, Gazsó átvetetett velük egy papírt, hogy a - hétfői történtek miatt elrendelt - tájékozódás még tart, bizonytalan ideig. "Addig karácsonyozzunk nyugodtan. Egy polgári gentleman-nél nincs jobb."

BBC, mint hivatkozási alap

A szerda reggeli rádiós értekezleten egyébként Mong Attila közlése szerint kisebb vita alakult ki arról, hogy élőben tudósít az értekezletről a Facebook, a Tumblr és a Twitter közösségi, illetve mikroblog-szájtokon. "Gazsó szerint ezt merőben szokatlan gyakorlat, és nem tartja szerencsésnek, a BBC értekezlete sem nyilvános". Mong szerint viszont a helyzet is merőben szokatlan a keddi nap után, "szerintem minden ami a nyilvánosságra tartozik, annak nyilvánosnak kell lennie, ráadásul nagy szerkesztőségek teszik időről időre nyílttá az értekezleteiket, bevonják a bloggereket, a twitterezőket a témaválasztásba. Ilyen XXI. századi megoldásokkal kellene foglalkozni. Például Gazsó L. Ferenc blogját is szívesen olvasnák a hallgatók."

Under control

Mong láthatóan tovább "üti a vasat", a reggeli értekezletre egy Under control (Ellenőrzés alatt) feliratú pólóban érkezett, majd témajavaslatként bedobta, hogy interjút készítene a Társaság a Szabadságjogokért civil jogvédő szervezet vezetőjével emberi jogi kérdésekről, de ezt a keddi incidens miatt nem tartották "jó megoldásnak" (emlékeztetőül: ez néhány nappal korábban egy rádiós riporter "öncenzúrája" miatt meghiúsult; az interjútól a taszosok szerint arra hivatkozva állt el a riporter, hogy a sajtóban a rádiós elbocsátásokról jelentek meg hírek. Most viszont "remek alkalom lenne az ünnepi készülődés jegyében az emberi jogokról beszélni" Mong Attila bejegyzése szerint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.