Bérpótlékot és életpályamodellt ígért Balog Zoltán

Bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók. A kormány elkezdi a szociális életpályamodell kidolgozását is, amelynek része a béremelés - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton Sopronban.

Balog Zoltán elmondta, hogy az ágazati bérpótlék összege személyenként 5-11 százalékos béremelést jelent, ami havi 6-17 ezer forinttal emeli meg a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti területen dolgozók fizetését. A kormány 9,2 milliárd forintot különített el az ágazati béremelésre - tette hozzá. Közölte: a szociális szférát érintő életpályamodellt kell kidolgozniuk, annak első lépése a béremelés. Ez összesen mintegy 73 ezer szakdolgozót és körülbelül 20 ezer technikai munkatársat jelent. A magasabb összeget először jövő márciusban kapják majd meg, de visszamenőleg, tehát az már a januári bérükre is vonatkozik.

Az életpályarendszer teljes kialakításához munkacsoportot hoznak létre, amelynek elnöke Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára. A szociális, gyerekjóléti és gyerekvédelmi ágazatban dolgozók közül külön kiemelte a miniszter a hagyományos nevelőszülőket, akik most már foglalkoztatási jogviszonyban vannak. Támogatásuk pedig egy átlagos szükségletű gyerek esetén mintegy 36 ezer forint, amit még további összegek is kiegészíthetnek – tette hozzá Balog Zoltán.

Soltész Miklós a mostani döntés hátterének lépései között említette, hogy megállították a normatívák csökkenését, elhatárolták az alap- és a szakellátásokat, de erősítik 2014-től a hozzátartozók otthoni ápolását is, és bevezetik például a kiemelt ápolási díjat, amelynek összege csaknem 50 ezer forint. Az államtitkár egyúttal megjegyezte, a kormányzati átalakítások bevezetésével erősödött ez az ágazat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.