Több pénzt kaphatnak a háziorvosok

Novembertől több pénzt kaphatnak az alapellátásban dolgozók, egy praxis átlagosan havi 70-80 ezer forint többletbevételhez juthat.

A szerdai kormányülés elfogadta az alapellátásban dolgozók béremelését - adta hírül a Medicalonline szakmai portál. A döntés nyomán 14 százalékkal emelkedik az alapellátásban dolgozók - a bejelentkezett biztosítottak után járó - úgynevezett kártyapénze. Giró-Szász András kormányszóvivő és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a témában csütörtök délelőtt közös sajtótájékoztatót tart.

Most egy átlagos praxis finanszírozása havonta bruttó 750-850 ezer forint között változik, ebből fizetik a körzet ellátásához szükséges költségeket, valamint az orvos és a nővér(ek) bérét is. A praxis bevételének kétharmadát a kártyapénz teszi ki, ennek összege, pont-forint értéke pillanatnyilag 161-162 forint. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a kártyapénzre havonta csaknem 3,5 milliárd forintot fizet ki a szolgáltatóknak. A 14 százalékos emeléshez havonta mintegy 485,6 millió forint szükséges, így az 1 pontra jutó forintérték megközelítheti a 185-186 forintot. Az emelés alapján egy praxis átlagosan havi 70-80 ezer forint többletbevételben részesülhet. Ennek fedezetéhez az idén csaknem egymilliárd forintra lesz szükség, jövőre pedig 5 milliárd 800 millió forinttal emelkedik az alapellátási kassza összege. A védőnői szolgáltatók a kormány döntése nyomán havonta 25 ezer forinttal több bevételre számíthatnak. Ez idén 257 millió, jövőre pedig 1,5 milliárd többletköltséget jelent a büdzsének - írta a portál.

Emelkedhet a területi ellátási kötelezettségű fogászati praxisok bevétele is novemberben. Mint az egészségügyi portál írta, jelenleg egy átlagos fogászati praxist üzemeltető orvosnak mintegy 600 ezer forintnyi finanszírozásból kell biztosítania a fogorvos és az asszisztens bére mellett a működési kiadásokat, így az ellátás nyújtásához szükséges fogászati anyagok költségeit is. Az emelés alapján az alapellátást nyújtó fogászati szolgáltatók díjazása havonta átlagosan csaknem 30 ezer forinttal, míg a szakellátások finanszírozására 5-10 ezer forinttal fordítanak többet. Emelkedik a fogorvosi praxisok ügyeleti finanszírozása is, a fix összegű díjak is 14 százalékkal lesznek magasabbak novembertől - olvasható a cikkben. 

Márciusban Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter, Szócska Miklós és Giró-Szász András közös sajtótájékoztatón jelentette be a kormány döntését, miszerint az egészségügyi ágazatban mintegy 90 ezer dolgozó alapbérét emelik meg az idén. Az Országgyűlés június 18-án fogadta el azt az egészségügyi salátatörvényt, amelynek legfőbb elemeként rögzítik a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremelését. 

Az egészségügyi béremelés megvalósulását szinte mindenki üdvözölte, de többen nehezményezték, hogy az emelés nem érintett mindenkit. Szócska Miklós többször is elmondta, hogy a bérrendezés következő lépcsőjében a háziorvosok, a gyermek-háziorvosok, a területi ellátásra kötelezett fogorvosok és védőnők kerülnek sorra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.