Berágott a DK az MSZP-re

A Fideszt segíti győzelemhez az MSZP azzal, hogy a 2014-es megállapodást felrúgva a szocialisták „ráindították" a saját jelöltjüket a Demokratikus Koalíció jelöltjére a dunaújvárosi időközi választáson. 

A városban a gyilkossággal gyanúsított fideszes politikus helyére választanak képviselőt. Ezzel kapcsolatban azt közli összeállításában az Origo, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) szerint a két párt közötti korábbi megállapodás felrúgásával a Fidesz kezére juttatják a dunaújvárosi körzetet. Június 5-én tartanak időközi választást, miután egy helyi vállalkozó meggyilkolása ügyében meggyanúsította a rendőrség Gál Rolandot, a Fidesz dunaújvárosi önkormányzati képviselőjét, aki emiatt lemondott képviselői mandátumáról.

Ilyen előzmények után nem lehetne jobb terepe a baloldali ellenzéknek arra, hogy könnyedén legyőzze a Fideszt az időközi voksoláson. Csakhogy az MSZP saját jelöltet indított Dunaújvárosban, felrúgva ezzel a demokratikus ellenzék 2014-es önkormányzati választásokkor született megállapodását, miszerint Dunaújvárosban a DK állíthat közös jelöltet.

A DK arra szólította fel az MSZP-t, hogy térjen vissza, és tartsa be a megállapodást. Most először fordul elő, hogy az MSZP-nek kellene a DK jelöltjét támogatnia (...) az első alkalommal megszegte a megállapodást" – írták.

Emlékeztettek rá, hogy a DK beállt az időközi választásokon a szocialista jelölt mögé Újpesten, Tapolcán és Salgótarjánban is,
mert számukra „fontos a megállapodások betartása, az adott szó tisztessége".

A DK most figyelmeztette az MSZP-t, hogy a megállapodás egyoldalú felmondásával „a Fidesznek adják a gyilkossággal gyanúsított fideszes képviselő körzetét", és azzal, amit tesznek, veszélyeztetik az ellenzéki győzelmet Dunaújvárosban.

A DK Huszti Zsoltot indítja a dunaújvárosi időközi önkormányzati választáson, míg az MSZP önálló jelöltje a korábban 14 évig az önkormányzatban az MSZP színeiben ülő Selyem József. A szocialisták szerint ideje véget vetni „a működésképtelen szövetségeknek".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.