Bentlakásos roma iskolákat akar a Jobbik

Kormányra kerülése esetén bentlakásos iskolákat nyitna a hátrányos helyzetű, többségében cigány gyerekeknek a Jobbik.

Egyebek között erről döntött az ellenzéki párt képviselőcsoportja kétnapos kihelyezett frakcióülésén a Heves megyei Demjénben - nyilatkozott a tanácskozás után Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető.

Ismertette: a frakció szerdán támogatta a pártelnök terveit a közbiztonság helyi megerősítéséről, a gazdasági fordulathoz szükséges Hét vezér tervről, valamint az egészségügyi válság megoldásáról, illetve ezek kiemelt képviseletéről az Országgyűlés hétfőn kezdődő tavaszi ülésszakán.

Emellett a képviselők támogatták a bentlakásos iskolák koncepcióját, amely a Jobbik kormányra kerülése esetén azoknak a hátrányos helyzetű, többségében cigány családoknak a gyermekeit érintené, akik "kitermelik az alulszocializált, társadalmi működést zavaró állampolgárokat" - fogalmazott Vona Gábor. A Jobbik elnöke szerint ezeket a gyerekeket a társadalmi integrációjuk érdekében - ha az illetékes hatóság úgy dönt - bentlakásos iskolákba kellene utalni "életük minél korábbi időszakában". Az ellenzéki politikus szerint az eddig a roma integrációra költött forrásokból, valamint a családoknak utalt iskolai támogatás és szociális juttatások egy részéből lehetne finanszírozni ezt a rendszert.

Emellett a Jobbik frakciója egy másik olyan elképzelést is támogatott, amelyet 2014-es kormányra kerülésük esetén meg kívánnak valósítani. Az ellenzéki párt munkacsoportot állít fel a dunai vízenergia-hasznosítás és vízszabályozás részletes tervének kidolgozására. Ennek egyik biztos eleme lenne "két, de inkább három" vízlépcsős erőmű építése a Dunán, egy a Tiszán, valamint a Duna-Tisza csatorna megépítése is.

Vona Gábor hangsúlyozta: egyik vízlépcsőt sem Bős-Nagymarosra tervezik az ott kialakult "politikai patthelyzet" miatt. A frakcióülésen Nyergesújfalu, Adony és Fajsz neve merült fel a leendő vízlépcsők lehetséges helyszíneként.

A Jobbik elnöke szerint ezek megépítésével csökkenthetők lennének az aszálykárok, nőne Magyarország vízmegtartása, akár százezer új munkahelyet lehetne teremteni, környezetbarát energiaforrást jelentene, és ötszázezer hektár termőföld öntözéses gazdálkodását is meg lehetne oldani. Emellett pedig a hazai hajózás, vízi közlekedés is fellendülne, valamint ezek a nagyszabású állami beruházások a gazdaságot is beindítanák - érvelt Vona Gábor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.