Bencze: a Teve utcai rendőrpalotára revansból lőttek

Bencze József szerint a Teve utcai rendőrszékházra revansból lőttek és meggyőződése, hogy a rendőrség tudja, kik voltak az elkövetők. A volt országos rendőr-főkapitány erről a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság keddi ülésén beszélt.

"Meggyőződésem és a kollegáimé is, hogy a rendőrség tudja kik az elkövetők és felbujtók" - szögezte le Gaudi-Nagy Tamásnak, a testület jobbikos alelnökének kérdésére a rendőrség korábbi vezetője. Hozzátette: ez egy egyszerű revans volt egy bizonyos rendőri intézkedésre, a rendőrség megleckéztetése volt a cél, az ügyészség viszont nem találta elegendőnek a nyomozók bizonyítékait. Szerinte az ügyben nyomozó, majd az eljárást lezáró Nemzeti Nyomozó Iroda jó nyomon járt.

Bencze József és Tóth Gábor
Budapest, 2010. szeptember 28. Bencze József volt országos rendőrfőkapitány (b) és Tóth Gábor volt budapesti rendőrfőkapitány beszélget az Országgyűlés 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottságának ülésén a két rendőri vezető meghallgatása között a Képviselői Irodaházban. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Szólt arról is, hogy 2006. szeptemberében, a tévészékház ostromának idején akkor még a vámhatóság bűnügyi vezetőjeként telefonon hívta fel Dobozi Józsefet és a Rendészeti Biztonsági Szolgálat akkori parancsnoka tőle értesült, mi is történik a Szabadság téren.

"Meglepődtem, ennek nem így kellett volna történnie" - fogalmazott Bencze József, aki, mint mondta, pusztán azért hívta fel Dobozit, mert személyesen ismerték egymást.

A bizottsági ülésen több képviselő - így Gulyás Gergely, az albizottság fideszes elnöke és Wittner Mária, a testület fideszes tagja is - kifogásolták az állami rendezvények biztosításában megjelenő külsős cégeket. Révész Máriusz jogsértésnek, az alkotmányos érzék hiányának nevezte, hogy egy kft. bármit is elvesz az emberektől közterületeken vagy átvizsgálja őket. Erre válaszul Bencze József azt mondta: a vagyonvédelmi törvényből kiindulva ezeknek a cégeknek vannak ellenőrzési jogai, de például közterületen nem igazoltathatnak és neki nincs is tudomása ilyenről.

Wittner Máriának arra a felvetésére, hogy álláspontja szerint fizetett provokátorok voltak az utcán, Bencze József azt mondta: a rendőrség csak köztörvényes ügyekben jár el, politikai ügyekben nem.

Gulyás Gergely, az albizottság fideszes elnöke azt tette szóvá, hogy Bencze József korábban írásban rögzítette, hogy Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány ellen elöljárói gondoskodás elmulasztása miatt eljárás indult, ám az albizottság előtt Gergényi és akkori felettese, Bene László volt országos rendőrfőkapitány is úgy nyilatkozott, nem tudtak a katonai ügyészségi eljárásról. Ezzel kapcsolatban Bencze József kifejtette: úgy emlékszik, hogy a BRFK jelentéséből értesült az ügyről, de nincs tudomása arról, hogy Gergényit meggyanúsították volna. Hangsúlyozta azonban: folyhatott ismeretlen tettes ellen az eljárás, számos ismeretlen tettes ellen induló eljárás van, "az emberek előszeretettel jelentgetik fel egymást".

Külön szólt arról is, hogy hivatalba lépését követően az elsők között intézkedett arról, hogy a 2006-os eseményekről született iratokat a meglévő szabályokhoz képest is szigorúbban őrizzék. Mindenkit biztosítok, hogy a rendőrségen készült anyagok mind rendelkezésre állnak - mondta a volt országos rendőrfőkapitány.
Bencze József is megerősítette: ő sem kapott politikai utasítást, szakmai szempontok szerint irányított és személyes kihívásnak tekintette, hogy a rendőrség az európai normáknak megfeleljen.

A volt országos rendőrfőkapitány az ülésen üdvözölte azt a Révész Máriusz által tett korábbi kijelentést, hogy kártalanítást kapjanak a rendőrök. Úgy fogalmazott: erkölcsi elégtételt kell hogy kapjanak a rendőrök. Révész Máriusz kérdésére, hogy ez miért nem történt meg például a székházostrom idején megsértült rendőrök esetében, Bencze József azt mondta, mert munkahelyi balesetről volt szó, szolgálat közben sérültek meg a rendőrök.

Az emberi jogi bizottság "A 2002 és 2010 között és különösen 2006. őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló" albizottsága május 20-án jött létre. Az ellenzék három pártja közül kettő részt vesz az albizottság munkájában, Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) a testület egyik alelnöke, továbbá Morvai Krisztina, a párt Európa Parlamenti képviselője is rendszeresen részt vesz az albizottság ülésein. Az LMP is delegált képviselőt a testületbe, ugyanakkor az MSZP bojkottálja az albizottság munkáját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.