Egymás torkának estek a fideszesek, szétcsap közöttük a párt

Két ellenséges táborra szakadt a XV. kerületi Fidesz, ezért a párt budapesti választmánya feloszlatja a szervezetet - írja az Index.

"A budapesti XV. kerületi helyi szervezet tagsága (...) már hosszú ideje dúló és a felek között egyre jobban elmérgesedő belháború eredményeként olyan nagymértékben megosztottá vált, hogy a kialakult állapot már a helyi szervezet legalapvetőbb működését is veszélyezteti." Az Index birtokába került határozat szerint ezt állapította meg a Fidesz etikai bizottsága tavaly decemberben, amikor az egyik helyi tag kizárásáról döntött. Az irat szerint a bizottság nem lát reményt "az egymással végletesen szembefordult" felek kibékítésére és a további együttműködésükre. Mivel a szervezet mostani működése az etikai bizottság szerint a párt érdekeit és jó hírét is "súlyosan sérti", a helyi szervezet feloszlatását javasolja.

Az Index információja szerint a budapesti választmány hamarosan fel is oszlatja a rákospalotai szervezetet. A következő időszakban minden XV. kerületi fideszesnek megszűnik a tagsága, és csak azokat veszik vissza a pártba, akiket az Orbán Viktor által kinevezett új választókerületi elnök jóváhagy. Még nincs döntés arról, ki szervezheti újjá a rákospalotai Fideszt, de jó esélye van László Tamás parlamenti képviselőnek, volt polgármesternek.

László Tamás, illetve volt alpolgármesterei között évek óta húzódik a vita. 2013-ban, amikor még László Tamás vezette a kerületet, például Liebmann Katalin kinevezése miatt kaptak össze. Több fideszes képviselő, köztük az alpolgármesterek ugyanis nem szavazták meg, hogy az egykori kisgazda EchoTv-s Liebmann legyen a helyi médiacég vezetője. Egy másik ügyben pedig az öt, Lászlóval kritikus fideszes képviselő feljelentette a polgármester egyik bizalmasát. László ezek után több olyan jelentést küldött a Fidesz felső vezetésének, amelyben a párt érdekeinek elárulásával vádolta meg Vizér Klára és Novák Ágnes alpolgármestereket és három képviselőtársukat, és a kizárásukat javasolta.

A belső viszály a tavaly tavaszi parlamenti választás eredményén is meglátszott: László Tamás csak 277 szavazattal tudta legyőzni az MSZP-s Móricz Esztert. Az önkormányzati választáson pedig elbukott a Fidesz: a DK-s Hajdu László lett a polgármester, és a Fidesz el is vesztette az abszolút többségét a testületben. A Fidesz etikai bizottsága is megjegyezte a határozatában, hogy a belső harc az önkormányzati kampány sikertelenségére is "döntő kihatással" volt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.