Belerúgott a rendőrbe - fél év felfüggesztett a rokkantnyugdíjas tüntetőnek

Fél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) kedden jogerősen azt a férfit, aki a Magyar Gárda feloszlatása ellen tiltakozók múlt hétvégi, megtiltott fővárosi tüntetésén a rendőrökre támadt.

A férfit hivatalos személy elleni erőszak miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé a nyomozó ügyészség. A 35 éves rokkantnyugdíjas vádlott többi között azzal védekezett, hogy hozzá sem ért a rendőrökhöz, védője pedig további bizonyítékok beszerzését, illetve elmeszakértő kirendelését kérte, ám ezt a bíróság elutasította.

A PKKB két évre felfüggesztette a hat hónapos jogerős büntetés végrehajtását és elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét - közölte a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága az MTI-vel.

A Fővárosi Ítélőtábla múlt csütörtökön döntött arról jogerősen, hogy megszünteti a Magyar Gárdát, az egyesületet és a mozgalmat egyaránt. Ez ellen tiltakozva gyűltek össze szombaton a fővárosban a Magyar Gárda tagjai és szimpatizánsai.

A Magyar Gárdát feloszlató jogerős ítélet ellen, illetve a terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsított Budaházy György melletti szombati demonstrációt a rendőrség megtiltotta. Az Erzsébet téren összegyűlteket a rohamrendőrök körbevették és távozásra szólították fel. Miután ennek a demonstrálók nem tettek eleget, a rendőrök könnygázzal oszlatták a tömeget, 216 embert állítottak elő, köztük volt Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke is. Az Erzsébet téren került sor a vádbeli cselekményre is, a férfi egy intézkedő rendőrbe rúgott.

A szombati tüntetésen történtek miatt összesen négy esetben indult büntetőeljárás hivatalos személy elleni erőszak gyanújával, 205 emberrel szemben pedig különböző szabálysértések - többi között garázdaság, közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés, jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség, valamint személyi igazolvánnyal kapcsolatos szabálysértés miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.