Beköltözik az Orczy parkba a magyar honvédség

Katonai hagyományőrző fesztivál várja az érdeklődőket május 14. és 15.-én a nyolcadik kerületi Orczy parkban – értesült a Népszabadság.

A magyar hadikultúra évszázadait bemutató rendezvényen katonai- és lovas bemutatók, gyermekprogramok, kézműves vásár és „tábori konyha” várja majd az érdeklődőket. A Józsefvárosi Önkormányzat és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem közös rendezvényére a belépés ingyenes lesz.

Mint azt a Honvédelmi Minisztériumtól megtudtuk: a Ludovika Fesztivál célja, hogy Budapest lakosságának minél szélesebb közönsége előtt, minden korosztály részére interaktív módon bemutassa a magyar hadtörténelem legfontosabb korszakait. „A katonai hagyományok bemutatása kiemelt jelentőséggel bír a magyar nemzet évezredes múltjának feltárása szempontjából. A kétszáz éves parkot három napon át hagyományőrzők és katonák foglalják el, akik a különböző magyar történelmi korok katonai hagyományait fogják feleleveníteni. Visszaidézzük hadtörténelmünk korszakait, az ehhez kapcsolódó öltözködési, étkezési, zenei, kézműves, illetve más, a katonai élethez kötődő szokásokat. A hagyományőrző csapatok nemcsak bemutatókat tartanak a program ideje alatt, hanem valóban tábort ütnek és katonai életet élnek három napon át a parkban. A fesztivál keretében szombat délelőtt megtekinthető a végzős tiszti hallgatók ünnepélyes felvonulásával járó Száznapos ünnepség” - tájékoztatott a szaktárca.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.