Békéscsaba: a plázában lógtak az iskolakerülők

Egy óra alatt tíz középiskolás diákot igazoltattak rendőrök Békéscsaba belvárosában egy bevásárló és szórakoztató központban kedd délelőtt - közölte a rendőrség.

A két járőr és egy bűnmegelőzési előadó azt tudakolta a diákoktól, hogy miért töltik játékkal és nézelődéssel az időt. Egy tanuló a betegségére hivatkozott, másik három azt állította, hogy éppen lyukasórája van, míg a többiek később kezdődő tanításról, illetve gyakorlatról beszéltek.

A békéscsabai rendőrség az ellenőrzés tapasztalatait megosztja az iskolákkal, így az intézmények vezetői, tanárai ellenőrizni tudják, hogy az igazoltatott diákok valóban a szabadidejüket töltötték a bevásárlóközpontban, vagy lógtak valamilyen óráról - mondta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A békéscsabai kapitányság a tervek szerint a későbbiekben is tart hasonló ellenőrzéseket. Amennyiben egy-egy iskolából több diákot is az intézményen kívül találnak a tanítási időben, az iskola ifjúságvédelmi felelősét is bevonják a programba. A cél az, hogy a tanítási időben, amikor a szülő úgy tudja, hogy gyermeke az iskolában van, a fiatalok valóban ott legyenek, és ne máshol töltsék az időt - tette hozzá Vargáné Szombati Andrea.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.