Bekerülnek a megyék a rendszámokba

Még az idén döntés születhet a területi (megyei, járási) alapú rendszámokról, amelyekhez a jármű műszaki vizsgáján egyablakos ügyintézéssel lehet majd hozzájutni - hangzott el a Nemzeti Közlekedési Hatóság új elnökének beiktatásán. Győri Gyula közölte: a Malév megpályáztatott repülési jogai iránt csekély az érdeklődés, eddig mindössze két cég jelentkezett.

Még az idén döntés születhet a területi (megye, járás) alapú rendszámokról, amennyiben a bevezetés mellett dönt az illetékes tárca, a műszaki vizsgán egyablakos ügyintézéssel történhet meg a rendszámcsere - mondta Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) új elnökének beiktatásán szerdán Budapesten.

Emlékeztetett rá, hogy a területi alapú rendszám bevezetését a kormány döntése alapján a belügyminiszter vizsgálja. Az állampolgárok érzékelni fogják, hogy egyszerűsödik a gépjárművek forgalomba helyezése, a forgalmi engedélyek, és a jogosítványok kiadása is - tette hozzá a helyettes államtitkár.

A másfél hete hivatalban lévő új NKH-elnök kifejtette: az ésszerűség, a nemzeti érdek és a jogszerűség vezeti a hatóságot  határozatai meghozatala során. Az elnök szólt arról is, hogy a Malév megpályáztatott repülési jogai iránt csekély az érdeklődés, eddig mindössze két cég pályázott.

Győri Gyula kiemelte, hogy az új európai szakszolgálati engedélyek bevezetésére Magyarország nem kért derogációt, így azt a Malév pilóták még a társaság csődje előtt megkapták. Az engedély birtokában más lajstromozású gépet is vizsga nélkül vezethetnek.

Győri Gyula másfél éve már az NKH elnökhelyettesekét, a Légügyi Hivatalt vezette. Szervezőmérnöki és légiforgalmi logisztikai diplomával, továbbá kereskedelmi és légitársasági pilóta jogosítvánnyal rendelkezik. Részt vett a debreceni repülőtér infrastruktúrájának az átalakításában, a város Fidesz frakciójának a helyettes vezetője is volt 2002 és 2011 között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.