Békemenet Gyulán: kívülről nem illik zavarni

Békemenetet tartottak kedd délután Gyulán, válaszolva a Fidesz-KDNP-frakció ülésének helyszínére meghirdetett ellenzéki demonstrációra.

A szervezők nevében Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója, szóvivője az MTI-nek a felvonulás előtt azt mondta, azért érkezett Gyulára a békemenet, mert "kívülről nem illik megzavarni" azt a tanácskozást, amelyen a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja meghatározza az irányvonalat. "Azért jöttünk ide, hogy békét és szeretetet sugározzunk" - mondta néhány perccel később az összegyűlt embereknek.

Szintén a szervezők képviseletében Bayer Zsolt újságíró - aki beszédét azzal kezdte, hogy "az ismert események miatt" különös szeretettel köszönti a Lungo Dromot - azt mondta: a mostani menet legfőbb üzenete, hogy "Ron Werbernek nincs igaza, (...) hiába kezdték el a kampányt több mint egy évvel a választások előtt, nem fog nekik sikerülni". Szerinte a tüntető ellenzéki pártoknak "fogalmuk sincs", mi ellen is demonstrálnak az alföldi városban.

A kormányoldal melletti kiállását már többször demonstráló békemenet egy "Bajnai-Gyurcsány: együtt tették tönkre az országot" feliratú molinó mögött nagyjából ezer résztvevővel délután fél ötkor indult el a gyulai Kossuth térről, a tömeghez azonban folyamatosan csatlakoztak a valamivel több mint egy kilométer hosszú úton, így a várhoz végül mintegy másfél-kétezren érkeztek meg. A városban egyébként több olyan plakátot is lehetett látni, amely a békemeneten való részvételre buzdított.

A tömegben többen településtáblákat tartottak - ezek alapján a helybéliek mellett sokan jöttek Szolnokról, Egerből vagy éppen Nagyváradról -, és mécsest gyújtottak, továbbá olyan feliratú molinókat emeltek a magasba, mint például "Mi a békét hoztuk Gyulára, az MSZP a gyűlöletet" vagy "Viktor, tarts ki, veled vagyunk".

A várnál a Békés megyei város fideszes polgármestere, Görgényi Ernő mondott beszédet, hangsúlyozva: a 2010-es kormányváltás óta 11,5 milliárd forintot biztosított a kabinet a településnek, és éppen a napokban mentette meg a gyulai húskombinátot, ahol kedden elindult a termelés. Ezért szerinte nincs helye "országrombolásról" beszélni.

A békemenet fél hat után néhány perccel ért véget a Szózat, a Székely himnusz és a Himnusz eléneklésével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.