Beindult a szocialista daráló!

Felavatta az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért a Fidesz Választási Irodát, amely előtt szocialista politikusok ledarálták választási értesítőiket. Így tiltakoztak szombat késő délelőtt a kvótareferendum és az ellen, hogy a Nemzeti Választási Bizottság betiltott vasárnapra tervezett ellenzéki megmozdulásokat.


Hatvanan-hetvenen gyűltek össze az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért (PM) közös demonstrációján szombat késő délelőtt a fővárosi Alkotmány utcában, a Nemzeti Választási Iroda épülete előtt.

A tüntetést egyrészt azért hívták össze, hogy tiltakozzanak, amiért a Nemzeti Választási Bizottság betiltotta az MSZP és a PM vasárnap tervezett rendezvényét is. (A PM fellebbezett, és bejelentette: mindenképp megtartja az Állj ki az erőszakmentes Magyarországért nevű összejövetelt a Kossuth téren vasárnap délután.) A PM és az MSZP szombati demonstrációjának további apropót adott a vasárnapi kvótareferendum is.

Karácsony Gergely, a PM társelnöke a „nemzetinek nevezett" választási iroda bírálata mellett egyebek mellett arról beszélt: szerinte lassan orvosi esetként lehet értelmezni Orbán Viktor hatalomféltését, kizárólag az ő érdekét szolgálja a népszavazás. Karácsony Gergely a kvótareferendum eredményéről és Orbán félelmeiről szólva megjegyezte: kezdetben még azt mondta a kormányfő, hogy száz százalékos részvételnek örülne a legjobban, az utóbbi napokban viszont már arról beszélt, csakis az igenek és az nemek száma fontos. Most pedig – tette hozzá a PM társelnöke – talán már annak is örülne, ha családtagjai elmennek voksolni.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke úgy vélekedett, hogy az elmúlt 26 éve legaljasabb kampányát élhettük át az utóbbi hónapokban, a kormány a terror elől menekülő embereket használt fel céljai eléréséhez. Az elnök a párt szimpatizánsaihoz szólva, a párt „Maradj otthon október 2-án" szlogenje jegyében azt mondta: holnap mindenki pihenjen, október 3-án pedig „kezdjük meg a normális Magyarország építését."

Mindezek után a Nemzeti Választási Iroda épülete elé kifüggesztett táblán átkeresztelték az intézményt Fidesz Választási Irodává. A táblára azt írták: „Új nevünk: Fidesz Választási Iroda. Megkereséseket kizárólag a Fidesz Országos Központ és a Miniszterelnökség részére áll módunkban teljesíteni." A demonstráció zárásaként MSZP-s politikusok
egy iratmegsemmisítővel ledarálták választási értesítőjüket.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.