Juhász: Tarlós gyöngének és gyávának bizonyult

Falat épített az Együtt-PM a Fővárosi Közgyűlés bejárata elé azért, mert álláspontjuk szerint a Fidesz választási törvénymódosítása következtében már nincs szükség erre az intézményre.
Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke kollégáival 10-es Ytong téglából húzta fel a falat a Városháza előtt, kötőanyagnak csemperagasztót használt, majd Juhász azt írta a bejárat előtt tornyosuló falra, hogy „Diktatúra miatt zárva".
Reviczky Zsolt / Népszabadság

– A sajtótájékoztatót ketten tartottuk volna – mondta Juhász a demonstratív falazáson –, Karácsony Gergő azonban a 2-es metró műszaki hibája miatt nem ért ide, ma reggel a budapestiek ezrei nem tudtak bejutni a munkahelyeikre. Úgy tűnik, Tarlós úr nem tudja kézben tartani a budapesti közlekedést. Az elmúlt hónapokban sokadszor fordult ez elő, a Fidesznek ezzel kellene foglalkoznia, de hát nem megy. A falra azért van szükség, mert a jövőben értelmetlen a közgyűlés munkája, a Fidesz ugyanis úgy döntött, hogy a kerületi polgármesterek alkotják a közgyűlést. Ezzel gyakorlatilag megszűnt a népképviselet. A fővárosi közgyűléssel ettől kezdve a választásokon nem foglalkozunk, arra törekszünk, hogy megtörjük a kerületekben a fideszes uralmat – jelentette ki Juhász Péter.

Juhász azt is elmondta, hogy a főváros a Fidesz bábszervezetévé vált, mint oly sok intézmény az elmúlt időszakban. – Tarlós István gyengeségét mutatja, hogy a budapestiek érdekében nem tudta megváltoztatni a törvénymódosítást. Tarlós nemcsak gyenge, de gyáva is, hiszen nem emelte fel a szavát a budapesti népképviseletért. Felelőssége legalább akkora, mint a parlamenté.

Juhász kérdéseinkre azt is elmondta, az MSZP kérésére egy pillanatra megakadtak az ellenzéki erők közti tárgyalások, ezt az Együtt-PM károsnak tartja, mert már dolgozniuk kellene a jelölteknek. A jövő héten folytatódik a koordinált jelöltállítás. A kerületi megállapodásokkal már készen állnak, azokat már csak a pártok legfelső szintjein kellene szentesíteni.

Győzelemre optimalizálnak, ennek érdekében vagy az lesz, hogy közös listán közös jelölteket indítanak, vagy pedig az, hogy ne indítson senki ellenzéki jelölttel szemben ellenzéki jelöltet. Juhász legalább olyan jó eredményre számít az önkormányzati választásokon, mint az EP-választáson, amelyen a győztes Fidesz-jelöltek mögött sok helyütt – szám szerint tizenegy kerületben – közvetlenül az Együtt-PM jelöltje végzett. Ha ezt meg tudnák ismételni ősszel, sok helyütt meg tudnák vetni a lábukat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.