Egy év próbaidő a Jobbik egri elnökének becsületsértés miatt

A Heves Megyei Bíróság jogerős ítéletében egy év próbára bocsátotta a Jobbik egri szervezetének elnökét. A bíróság jogerősen kimondta, hogy Bognár Ignác elkövette a becsületsértés vétségét.

A Heves Megyei Hírlap információi szerint a másodfokon eljáró Heves Megyei Bíróság Egri Zoltán elnökletével helyben hagyta az elsőfokon februárban hozott ítéletet. Ennek megfelelően a jogerős határozat kimondja, hogy Bognár Ignác megvalósította a becsületsértés vétségét, amiért őt egy év próbára bocsájtja a bíróság. Tekintettel arra, hogy első fokon is elmarasztaló döntés született, további fellebbezésnek nincs helye a büntetőügyben.

A becsületsértés azt követően történt, hogy még tavaly augusztus 19-én az egri Dobó téren rendezett lokálpatrióta ünnepségről magyar gárdista öltözetet viselő személyeket állított elő a rendőrség a kapitányságra. Annak épülete előtt aznap este többen is megjelentek, és a hatósági akció miatt tiltakoztak. Dr. Petrovics András rendőrkapitány később tett feljelentése szerint ott őt becsületsértő kifejezésekkel illették - emlékeztet a Heves Megyei Hírlap.

A rendőrkapitány feljelentése nyomán magánvádas eljárásnak indult büntetőügyből később közvádas eljárás lett mert az ügyészség úgy ítélte meg, hogy a cselekmény - a becsületsértés sértettjének beosztása okán - államilag üldözendő. A vádat az eljárásban elfogultság miatt a Gyöngyösi Városi Ügyészség képviselte.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.