Be nem tartott ígéretével kampányol a Fidesz?

Meg nem valósult óvodai és bölcsődei férőhelyekkel kampányol a kormány az LMP szerint.
A kormány hatezer óvodai férőhelyet ígért 2014 szeptemberéig, ennek egyharmada valósult meg; most a meg nem valósult férőhelyekkel kampányolnak és négyezer új férőhelyet ígérnek jövő év végére - mondta Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerdán Oroszlányban, sajtótájékoztatón.

Hozzátette, a 2014-ig tervezett hatezer bölcsődei férőhely felét sikerült csak létrehozni, a három éven aluli gyerekeknek csak 14 százaléka jár bölcsődébe, ami az uniós átlag fele.

"A kormány a családi napközik bővítésével is szeret dicsekedni, miközben a 2014 szeptemberéig csak erre szánt uniós támogatások egyharmadát sikerült kifizetni. Több nyertessel évek óta még támogatási szerződést sem kötöttek, ráadásul a hazai forrásokat is megvonták az új családi napköziktől" - rótta fel a politikus.

Szél Bernadett szerint a családtámogatásokkal szintén félrevezető propagandát folytat a kormány, állításukkal szemben a gyed nem 40, hanem 18 százalékkal emelkedett, ráadásul ez a támogatási forma adókötelessé lett, ezzel pedig az érintettek 80 százaléka, a kisebb keresetűek rosszabbul jártak.

A képviselő kijelentette, a gyes emelése a kormánytól függ, azonban 2008 óta az összeg változatlan, miközben azóta húszszázalékos volt az infláció.

Az LMP társelnöke szerint önkormányzati szinten a bölcsődei férőhelyek hiányát a leggyorsabban a családi napközikkel lehetne enyhíteni és minden gyermekintézményben a szülők munkaidejéhez igazodó nyitva tartást kellene biztosítani.

Az LMP eltörölné a bölcsődei gondozási díjat, felemelné a bölcsődei normatívát, cafetériát biztosítana az itt dolgozóknak, az állami és önkormányzati intézményekben lehetővé tennék a rugalmas munkavégzést és gyermekelhelyezést, valamint ezekben az intézményekben kötelezővé tennék a férfiak és a nők fizetésének monitorozását a bérkülönbség megszüntetése érdekében - ismertette Szél Bernadett.

Kőmíves László, az LMP oroszlányi polgármesterjelöltje elmondta, helyben a az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok kedvezményes árú bérbeadásával, valamint az iparűzési adóból sávos adókedvezménnyel támogatnák mikro és kisvállalkozásokat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.