Bayer Zsolt díja Beer püspököt is meghökkentette

Beer Miklós püspök szerint sem érdemes Bayer Zsolt állami kitüntetésre. A katolikus méltóság a publicista írásainak gyűlöletkeltő tartalmát és trágár stílusát egyaránt kifogásolja.

Szűkebb baráti környezetemben és bennem is megütközést keltett Bayer Zsolt állami kitüntetése – nyilatkozta Beer Miklós katolikus váci püspök a Népszabadságnak.

A mostani jogi szabályozás szerint a díjat nem lehet visszavonni, de elvileg lehetőség lenne rá, hogy a botrány miatt a kormány (ha már egyszer kitüntette) legalább utólag felszólítsa Bayert a lovagkereszt visszaadására. Beer Miklós ellenben úgy gondolja, elsősorban nem a kormánynak, hanem Bayer Zsoltnak lenne teendője. A püspök szerint az újságírónak önszántából kellene megválnia a díjtól. Még akkor is – jegyezte meg –, ha eddigi megnyilatkozásai alapján úgy látszik, erre nincs hajlandósága.

Beer Miklós
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Beer Miklós megerősítette lapunknak, hogy azt az állami díját, amit ő kapott tavaly, változatlanul megtiszteltetésnek tartja, ezért nem is adja vissza: véleményének más formában kíván hangot adni.

A Magyar Kurír nyomán a SZEMlélek.blog számolt be arról, hogy a váci püspök szomorúságot érez, amiért olyan újságíró kapott kitüntetést, aki „demens vénembernek” nevezte a pápát. Bayer szerint Ferenc pápa alkalmatlan posztjára – vagy gazember. Beer püspök kérdésünkre elmondta: természetes, hogy katolikus emberként nem szívesen olvas ilyesmit, de Bayer Zsoltot más, például „cigányozós” kijelentései miatt sem tartja érdemesnek állami kitüntetésre.

A gyűlöletkeltő tartalom mellett a publicista stílusát is kifogásolta a váci püspök. „Újságíróhoz teljesen méltatlan az általa használt hangnem. Ha ilyen trágárságok megjelenhetnek nyomtatásban, akkor hogyan tanítsuk a gyermekeket tisztességes beszédre?” – tette fel a kérdést Beer Miklós.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.