Az első ilyen eszköz - ahogy ezt a korábbi cikkben jeleztem -, az, hogy a bankadó után további "válságadókkal" megsarcolják a Magyarországon jelen levő külföldi nagyvállalatokat, mégpedig nemcsak a távközlésben és az energetikában, de a kiskereskedelemben is.

A felsorolt ágazatok nagyvállalatainak rovására jövedelmet csoportosítanak át a (hazai tulajdonú) kisvállalatok és a lakosság javára. Vagyis olyan jövedelmeket vesznek el, amelyeket beruházásokra fordítanának, hogy megvédjenek és adócsökkentéssel növeljenek olyan jövedelmeket, amelyeket nagyobb részben fogyasztásra költenek, mindenekelőtt a magas jövedelműekét, akik nagy arányban fordítják jövedelmüket importárukra.

Ez így kifejezetten gátolja a növekedést, Magyarország felzárkózását, veszélyezteti az azt megalapozó beruházásokat, miután egyrészt elvonja ezek forrásait, másrészt kevésbé vonzó befektetési célponttá teszi Magyarországot. Mintha Orbán nem tudná: míg a hatalom megszerzéséhez a választók bizalmát kell megszerezni, a növekedés gyorsításához, munkahelyek teremtéséhez a befektetőkét kell megtartani. Talán nem is az önkormányzati választást kellett a bejelentéssel megvárni, hanem az Audi és az Opel beruházásaira vonatkozó megállapodást.

A másik intézkedés a PPP-beruházásokra kötött szerződések teljesítésének felfüggesztése. Az első Orbán-kormány vezette be ezt a finanszírozási formát a költségvetési korlátok megkerülése végett. Így finanszírozták az új sportcsarnok és a MüPa építését. A Medgyessy-Magyar-kormány pedig kiterjesztette ezt a felsőoktatási, büntetés-végrehajtási és közlekedési beruházások széles körére. Ez helytelen irány volt, írtam már erről korábban is, legutóbb például a szocialista-szabad demokrata koalíciók nyolc évét elemezve (Nyolc év, április 3.).

Az államot terhelő kötelezettségek fizetésének felfüggesztése azonban nem fogadható el, hiszen ez nem más, mint adósságátütemezés, vagyis újabb hitelfelvétel, amely - a többi akció­val együtt - az állami kiadások korábban kialakult szintjének fenntartását, a kiadás-csökkentő reformok elkerülését szolgálja.

Ezt szolgálja Orbán legsúlyosabb kezdeményezése, a magán-nyugdíjpénztári befizetések átutalásának felfüggesztése is. Ez einstand, érvényes szerződések egyoldalú módosítása a pénztártagok rovására. Ha az állam kötelezettséget vállal arra, hogy a most kieső összeget később (vajon mikor?) pótolja a költségvetésből, akkor ez nem más, mint kikényszerített hitelfelvétel a nyugdíjpénztáraktól.

A nyugdíjpénztárak nem profitorientált biztosítók (a Bajnai-kormány ilyenné akarta őket átalakítani, amit a Fidesz ellenzett, a köztársasági elnök nem írta alá a törvényt, és az Alkotmánybíróság is elvetette, így az átalakítás nem történt meg), hanem tagjaik tulajdonában vannak. Az állam tehát nem üzleti vállalkozást, hanem a magánnyugdíj-pénztárak tagjait, a közel hárommillió járulékfizetőt kényszeríti hitelnyújtásra.

Ezzel nemcsak az a baj, hogy súlyosan jogsértő, hanem közgazdaságilag is kedvezőtlen: ezzel ismét csak új adósság keletkezik, és a valóságos hiány így 2011-ben a kimutatott, hivatalos hiánynál mintegy 1,3 százalékponttal nagyobb lesz, a GDP 3 százaléka helyett annak mintegy 4,3 százaléka, sőt a két hónapi átutalás elmaradásával már 2010-ben is 3,8 helyett több mint 4 százalék lesz.

Ez a beavatkozás mindenképpen aláássa a magánnyugdíjpénztárak stabilitását, akárcsak az első Orbán-kormány lépései, de ugyanakkor a magyar állam hitelét is. Ha viszont nem vállal az állam visszapótlási kötelezettséget - és a benyújtott törvényjavaslat ilyesmit nem tartalmaz -, akkor véglegesen elveszi ezt a pénzt a magánnyugdíjpénztárak tagjaitól, egyfajta vagyondézsmát érvényesít velük szemben, elindítja az államosításukat. Ezt az Alkotmánybíróság aligha hagyja helyben, ha még rá akar szolgálni erre az elnevezésre.

A Fidesz várható gazdaságpolitikájáról azt írtam közel egy éve: a hiányt fogják újra növelni (Vissza a válságba, 2009. november 27.). Ez történik, ügyes trükkökkel, látszólag betartva az unió által elvárt hiányszámot. A trükközést, amivel Gyurcsány Őszödön szakított, Orbán újrakezdi, s egyúttal ráteszi a kezét több millió ember megtakarításaira.

Nemcsak a jogállamot rombolja tovább, de a gazdaságot is azzal, hogy a beruházásoktól a fogyasztás felé csoportosítja át a jövedelmeket. Növekedés, munkahelyteremtés ebből aligha lesz. Az a várakozás, hogy az egy évre szóló átmeneti elvonás, a két-három évre tervezett különadó néhány év elteltével feleslegessé válik, megalapozatlan. Amit most elvesznek, nagy valószínűséggel végleg elvész.

A szerző közgazdász