Bátonyterenye építené az új magyar Alcatrazt

A Belügyminisztérium felhívására a Nógrád megyei Bátonyterenye önkormányzata azt tervezi, hogy földterületet ajánl fel új börtön megépítésére. A képviselő-testület már tárgyalt erről, de a végleges döntést a lakosság megkérdezése után hozzák meg - tájékoztatta a város polgármestere pénteken az MTI-t.
Nagy-Majdon József (Fidesz-KDNP) elmondta: dolgoznak a legjobb terület kiválasztásán, és február végén-március elején kerül újra a képviselő-testület elé a börtönépítés kérdése. A lakosság véleményét addig fórumon vagy kérdőíves formában kérdezik majd meg.

A polgármester hozzátette: a beruházás Bátonyterenye és a térség érdekét szolgálhatja, ha megvalósulna, a közbiztonság erősödésével, munkahelyteremtéssel is számolhatnának. Mint az önkormányzati javaslat tartalmazza, a Belügyminisztérium börtön építésére alkalmas önkormányzati tulajdonú földterületet keres férőhelybővítő beruházáshoz. A kiválasztott területet a pályázaton nyertes önkormányzatnak térítésmentesen kell átadnia a magyar államnak. A tárca pályázati felhívása szerint a legalább 500 férőhelyes börtön építését 2017-ben kezdenék, működése 2018-2019-ben kezdődne. A pályázatokat március 31-éig lehet benyújtani a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságához.

Bátonyterenyén a következő hetekben a pályázat előkészítésén, összeállításán dolgoznak, a város vezetője tárgyal a helyi cégekkel is a fogvatartottak foglalkoztatási lehetőségeiről.

Nógrád megyében Bátonyterenye a második város, amely új börtön építésében gondolkodik. Balassagyarmat azért jelentkezett a felhívásra, hogy csökkenjen a Balassagyarmati Fegyház és Börtön zsúfoltsága. Mint a nyugat-nógrádi város képviselői kifejtették, az Alkotmánybíróság tavaly októberi határozatában döntött a fogvatartottak mozgás- és légterének minimális mértékéről, amelyet kötelező jelleggel kell megállapítani a korábbi „lehetőség szerint" meghatározás helyett. Így Balassagyarmaton, ahol 500-550 elítéltet tartanak fogva, 320-ra csökkenne az intézet befogadó képessége. A megüresedő, 1845-ben épült börtönt és a szomszédos, 1835-ös Vármegyeházát határon átnyúló gazdasági, kulturális központnak szánja Balassagyarmat, többek között egy európai rangú börtönmúzeum kialakításában gondolkodnak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.