„Barbárok bérence, tudjuk, hogy félsz” - üzentek Orbánnak

Barbárok bérence, a Szíriában civileket bombázó Oroszország első számú csatlósa, aki csak azokat tekinti magyarnak és a jelek szerint csak annak a 3,2 millió embernek a miniszterelnöke kíván lenni, akik a győztesnek hazudott eredménytelen népszavazáson nemmel voksoltak – ilyennek látja Bokros Lajos a referendum utáni Orbán Viktort.

Barbárok bérence – nemes egyszerűséggel így nevezhető Bokros Lajos a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke szerint a magyar miniszterelnök, aki annak az Oroszországnak az első számú csatlósa, amely Szíriában immár bizonyítottan kórházakat, lakóházakat és segélyszállító konvojokat bombáz rendszeresen.

Annak az Oroszországnak az első számú csatlósa – mutat rá az érvénytelen népszavazást követően az Orbán-kormány és a miniszterelnök ténykedését értékelve közleményében Bokros –, amely hónapokig hitegettek az amerikai külügyminisztert, hogy hajlandó megállapodni a tűzszünetről, s amely ország légierője a tűzszünet hatályba lépése utáni napon 200 bevetést hajtott végre csak Aleppó térségében.

E barbár cselekedet eredménye csaknem ezer halott. Nem terroristák, még csak nem is katonák. Nők, gyermekek, idősek.

Bokros szerint Orbán, a barbárok bérence, nemcsak a nemzetközi politikai színtéren tett rossz lóra, nemcsak ott kiszámíthatatlan és követhetetlen.

Itthon az érvénytelen népszavazás után a diadalittas, de józan ítélőképességét minden jel szerint már elvesztő kormányfő már a vereség estéjén vigyorogva belehazudta a képünkbe a győzelmet. Először azt képzeltük, hogy csak ideges felindultságában mond kócos és illetlen mondatokat. De az óta még rátett egy lapáttal.
Kijelentette, hogy a magyarok 98 százaléka nemmel szavazott.

Eszerint tehát a magyarok 60%-a, akik nem mentek el szavazni, nem magyarok.

Nyugodtan elfelejthetjük Antall József fájdalmasan szép kijelentését, aki lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánt lenni. Jelenleg ugyanis olyan kormányfőnk van, aki mindössze 3,2 millió ember miniszterelnöke akar lenni.

A népszavazás előtt Orbán kijelentette, hogy azért nem szabad befogadni idegeneket, mert számukra idegenek az európai értékek. Nos, van egy olyan miniszterelnökünk, aki számára nemcsak az európai, hanem a magyar értékek – türelem, megértés, támogatás, szolidaritás – is idegen.

Nem fogadjuk be őt, szólít fel közleménye végén Bokros, hiszen gyűlölettel kirekesztett minket, az állampolgárok hatvan százalékát. 2018-ban véget vetünk a korrupt és hazug önkényuralomnak.

„Barbárok bérence, tudjuk, hogy félsz. Nem sok van már hátra”, írja Bokros.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.