Barátkozik az MSZP Bajnaiékkal

Nem kell több egyeztetés a programokról, nemcsak céljaink, de értékeink és elveink is hasonlóak, kezdődhetnek a tárgyalások a választási szövetségről – írta Mesterházy Attila Bajnai Gordonnak.

„Az MSZP Országos Elnökségének egyhangú határozata alapján szeretném tájékoztatni Önöket arról, hogy a hozzánk eljuttatott anyaggal a legteljesebb mértékben egyetértünk, ezért az erről szóló további egyeztetéseket részünkről nem tartjuk indokoltnak – egyebek mellett ezt tartalmazza az a levél, amelyet Mesterházy Attila küldött tegnap Bajnai Gordon volt miniszterelnöknek, az Együtt 2014 Mozgalom egyik vezetőjének. 

Az MSZP elnökének levele arra való reakció, hogy az MSZP közös választási szövetség kialakítására – és annak előfeltételeként a programok egyeztetésére – vonatkozó fölhívására az Együtt 2014 azt válaszolta: mindenekelőtt az elvi és erkölcsi alapvetésekben kell megállapodni, mert csak ez lehet alapja az együttműködésnek.

Az MSZP szerint ez nem lehet akadály: a pártelnök leveléhez mellékeli azokat a beszédeket, nyilatkozatokat és dokumentumokat – egyebek mellett több kongresszusi határozatot, törvénytervezetet, parlamenti határozati javaslatot –, amelyek megfelelnek az Együtt 2014 által megfogalmazott elvárásoknak a múlttal való szembenézéstől kezdve az ügynökakták nyilvánosságra hozásának igényéig és a befektetői bizalom helyreállítására vonatkozó követelésig.

„Biztos vagyok benne, hogy ebből az anyagból az Önök számára is nyilvánvalóvá válik, hogy nemcsak céljaink, de értékeink és elveink is hasonlóak” – írja levelében Mesterházy, hozzátéve: az Együtt 2014 javaslatát elfogadva, támogatják, hogy január legelején megkezdődjenek a tárgyalások a közjogi programok egyeztetéséről.

Az MSZP elnöke szerdán bejelentette: pozitív visszajelzéseket kapott attól a nyolc ellenzéki szervezettől, amelynek két hete küldtek együttműködési felhívást, így január első hetében közjogi-alkotmányjogi kérdések megvitatásával kezdődhetnek meg az egyeztetések. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.