Nyomoznak a motorost verő soproni rendőr ügyében

Nemtetszésének adott jelet egy motoros, mert egy rendőr vezetés közben telefonált. A járőr utánament, és állítólag bántalmazta. A motoros és a járőr a múlt szombati esetre nem egyformán emlékszik, az ügyészség eljárást indított.

Rosszallóan ingatta a fejét múlt szombaton egy motoros, Sz. Ottó Sopronban a piros lámpánál állva, mert egy rendőr vezetés közben telefonált. Az Index információja szerint a férfi kissé távolabb megállt a motorjával, s nem sokkal később a rendőr is megérkezett, és gumibotját kézben tartva kiszállt a kocsiból. A motorost igazoltatta, de meg sem várta, hogy az elővegye a papírokat, hanem rátámadt, és megpróbálta kicsavarni a kezét.

A férfi az Indexnek azt állította, hogy a rendőr nekidöntötte az autónak, megbilincselte, majd tonfával ki akarta csavarni a kezét, és közben minősíthetetlen stílusban szidalmazta; egyebek mellett azt mondta, hogy „az anyádnak rázd a fejed”. A jelenetnek egy étterem teraszán sokan tanúi voltak, és próbáltak is segíteni a motorosnak.

A Győr-Moson-Sopron Megyei főügyészség közleményében azt állítja, hogy a motoros a kötelező haladási irányt jelző tábla ellenére balra hajtott, és a rendőr emiatt kék lámpát és szirénát használva utánament, majd igazoltatni akarta a férfit. Ám ellenállt, azért őt bilinccsel és tonfával próbálta meg az utasítás végrehajtására bírni. Sz. Ottót az állampolgári és rendőri bejelentésre helyszínre érkező járőrök előállították, és ő a soproni kapitányságon a bántalmazás miatt panaszt tett.

Az ügyészség szerint az intézkedő rendőr és az Sz. Ottó nyilatkozatai közötti ellentmondások, illetve az eset előzményeinek tisztázása „számos nyomozati cselekményt igényel”, ezért az ügyben kedden hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendeltek el.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.