Baloldal: a kormány vizsgálja felül felsőoktatás-politikáját

Tiltakoznak az elbocsátásokat kikényszerítő és ezzel sikeres szakok és tudományágak létét veszélybe sodró kormányzati politika ellen az ellenzéki egyeztetéseken részt vevő baloldali pártok – közölték kedden az MTI-vel.

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt közleményében azt írta: az önfinanszírozó felsőoktatás "rögeszméje" mára a működésképtelenség állapotába sodorta a felsőoktatást.

Azok az elbocsátások, amelyekre most az ELTE Bölcsészettudományi Kara kényszerült, és amelyet biztosan követni fognak leépítések más intézményekben is, a kormány felsőoktatás-politikájának teljes csődjét jelzik - fűzték hozzá.

A négy baloldali párt szolidaritásáról biztosította az elbocsátások ellen fellépő hallgatókat és oktatókat. Egyúttal követelik, hogy a kormány haladéktalanul vizsgálja felül felsőoktatás-politikáját, kezdjen érdemi tárgyalásokat a felsőoktatás szereplőivel követeléseikről, és a 2013-as költségvetés módosításával biztosítsa az egyetemek és főiskolák visszafordíthatatlan károsodások nélküli működőképességét.

Dezső Tamás dékán szombaton azt közölte, hogy az egyetemi költségvetési megszorítások miatt március elsejétől 22 oktatójától válik meg az ELTE bölcsészkara. Az Oktatói Hálózat tagjai kedden, tiltakozásuk kifejezéseként több száz diákkal közösen élőlánccal vették körbe a bölcsészkar egyik épületét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.