Balogh József: Lehet, hogy megütöttem a Terikét, de csak véletlenül

Az ügyészség hétfői közleménye szerint a szándékosságra is kiterjedő, teljes körű beismerő vallomást tett Balogh József volt fideszes képviselő, akit élettársa bántalmazásával gyanúsítanak. Az Indexnek már mindent cáfolt.

„Szó sincs arról a horrorról, ami a hírekben áll!” – jelentette ki az Index kérdésére Balogh József. A volt fideszes parlamenti képviselő cáfolta tehát a Központi Nyomozó Főügyészség hétfői közleményét, amelyben az szerepelt, hogy a megalapozott gyanú szerint ő és élettársa április 28-án reggel 6 óra körül érkezett haza egy családi eseményről Fülöpházán lévő tanyájukra, és Balogh ittas állapotban, minden előzmény nélkül ütlegelni kezdte a párját. Először négy-öt alkalommal ököllel – "a közepest meghaladó erővel" – a sértett arcába ütött, majd a hajánál fogva megragadta, és egy alkalommal a terasz fából készült korlátjához verte a fejét.

„Ha ez így történt volna, ahogy az ügyészségről kikerült részletek mondják, akkor tényleg óriási felelősségem lenne. Akkor lehetne ilyenekről beszélni, hogy lemondani a képviselőségről vagy a polgármesterségről. De itt valami kavarodás lehetett. Mert az én vallomásomban ilyenek nem szerepelnek” – nyilatkozta az Indexnek.

„Lefeküdtem, de nem sikerült elaludni. Aztán kimentem, azt hittem, épp indul a Terike, mondtam neki, hogy pálinkáztunk, ne vezessen. Elkezdtem behozni Terikét. A komondor nem tudta, mit csinálunk, hogy ez most játék vagy nem. Így odaugrált, mi meg megbotlottunk és elestünk. Én is csúnyán beütöttem a könyököm. És közben lehet, hogy megütöttem a Terikét, de csak véletlenül” – így emlékszik arra a bizonyos reggelre Balogh.

A cikk szerint ezt a verziót az élettárs sem cáfolta, s inkább a rosszindulatú sajtóról beszélt. Szerinte mindenki csak azon dolgozik, hogy egy jól működő kapcsolatot tönkretegyen.

A Fideszből történt kizárása kapcsán a képviselő kijelentette: „sajnos politikai ügyet csináltak ebből, pedig ez a mi családi ügyünk”. Szerinte „ez egy politikai kommunikáció”, hiszen a párt „rá van kényszerítve (…), hogy a Kocsis Máté kiálljon, és ezt mondja, hogy kizártak”. Úgy gondolja, „itt szavazatokra megy a játék”.

A történet egyetlen szemtanúja a híres vak komondor volt – írja az Index –, de az állat azóta már elpusztult.

Balogh József szerint élettársa át is eshetett a vak komondorjukon
Balogh József szerint élettársa át is eshetett a vak komondorjukon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.