Balog Zoltán lerázná magáról a Táncsics-díjat

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt javasolja, hogy a Táncsics Mihály-díjat ezután egy szerinte független testület, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adományozza.

Balog Zoltán szerint így sem a miniszter, sem a minisztérium nem fogja minősíteni politikai újságírók munkáját. A miniszter ezenkívül módosítja a művészeti középdíjak jelölésének és bírálatának rendjét. A feladatok végrehajtásával a kultúráért felelős államtitkárt bízza meg.

A minisztérium közleménye emlékeztetett: szerdán Balog Zoltán kérésére Szaniszló Ferenc visszaadta Táncsics Mihály-díját.

A miniszter a díj odaítélésének előzményeiről jelentést kért a kultúráért felelős államtitkártól. A jelentés része az a jegyzőkönyv is, amely a Táncsics Mihály-díj bírálóbizottságának üléséről készült, "s amelyből - a sajtóban elterjedt hírrel ellentétesen – kizárólag annyi derült ki, hogy a bizottság mindösszesen egy embert javasolt a díjra" – írták. A jegyzőkönyv egyéb információt nem tartalmazott a jelöltekről – tartalmazza a közlemény.

A miniszter a jelentés tartalmát megismerve döntött az intézkedésekről annak érdekében, hogy a jövőben "hasonló hiba ne fordulhasson elő".

A Táncsics-díj Szaniszló Ferenctől való visszavonását több emberi jogi szervezet, valamint az Egyesült Államok és Izrael budapesti nagykövete is kérte a kormánytól, arra hivatkozva, hogy a díjazott Echo TV-s munkásságát gyűlöletkeltő rasszizmus jellemzi.

Szaniszló Ferenc szerdán, az Echo televízióban jelentette be, hogy visszaadja a Táncsics-díját Balog Zoltánnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.