Balog miniszter nyugtatgatja az egyházakat

Erdő Péter bíboros nemrég a kormányzatot bírálta a hitoktatással és az egyházi iskolák finanszírozásával kapcsolatos gondok miatt. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere igyekszik megnyugtatni az egyházakat.

Balog Zoltán miniszter megbeszélést folytatott Erdő Péter bíborossal, a katolikus püspöki kar elnökével, Bölcskei Gusztáv református püspökkel, Gáncs Péter evangélikus elnök-püspökkel és Zoltai Gusztávval, a Mazsihisz ügyvezető igazgatójával – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A kormány vállalta, hogy „az új köznevelési rendszer bevezetéséből fakadó, az egyházakra háruló nehézségek kezelésére – amennyiben szükséges – átmeneti megoldásokat dolgoz ki”.

A miniszter kinyilvánította, hogy a kormány az egyházi iskolarendszer számára továbbra is biztosítani kívánja az állami fenntartású intézményekkel azonos finanszírozást.

Erdő Péter bíboros a közelmúltban, a püspöki kar ülése után bírálta a kormányzatot.

Az általános iskolákban bevezetett hitoktatással kapcsolatban közölte, hogy „rendkívül elhúzódik azoknak a problémáknak a sora”, amelyekre pedig a „testvéregyházakkal együtt” már másfél évvel ezelőtt felhívták a figyelmet. A tanév elkezdődött, de a problémákra még mindig nem sikerült megoldást találni.

A bíboros jelezte, hogy még az egyházi intézmények finanszírozásának ügye sincs teljesen lezárva. A kormányzati ötletek időnként ellentmondanak egymásnak. Az egyházak részéről „bizonyos idegesség” figyelhető meg – tette hozzá Erdő Péter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.