Balog a kormány legjobban fizetett minisztere

Listába szedte a Napi.hu az Orbán-kormány minisztereinek, államtitkárainak havi jövedelmét. A miniszterek átlagosan évente 16 milliót, míg az államtitkárok 13-14 milliót visznek haza.

Tavaly Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője volt a legjobban fizetett miniszter, járandósága közel 16,8 millió forintot tett ki, a képviselői tiszteletdíjjal együtt, míg a sereghajtó a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Belügyminisztérium főnöke volt, alapvetően amiatt, hogy ők nem tagjai az Országgyűlésnek - derül ki a gazdasági portál cikkéből.

A legnagyobb, még a főnökükét is meghaladó minisztériumi fizetést húzó államtitkárnak a KIM-es Bíró Marcell, a BM-es Felkai László és az NGM-es Gondos Judit számít. Bíró és Felkai munkáját havi bruttó 1,3 millió forinttal honorálják, ami az átlagos államtitkárfizetésekhez képest 30 százalékos pluszt jelent. Ez azt jelenti, hogy a tárcavezetők esetükben gyakorlatilag teljesen kihasználják a törvény szerint adható, legfeljebb 30 százalékos eltérítést. Bíró így tavaly bruttó 16 millió, Felkai 15,8 millió forintot keresett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.