Balog Zoltán: Kiderült, hogy felülről nem lehet boldoggá tenni egy országot

Az emberi erőforrások minisztere szerint a vallásos neveléshez való jog alapvető emberi jog és az egyházi oktatási rendszer ma vonzó Magyarországon.
Erről Balog Zoltán a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanévnyitóján beszélt hétfőn.

A magyar iskolarendszerben az egyházi és nemzetiségi iskolák különös státussal bírnak - emlékeztetett a miniszter, aki azt mondta: az egyházi oktatási rendszer ma vonzó Magyarországon, működőképes és képes a megújulásra.

Jelezte, hogy 215 ezer diák kezdi szeptember 1-jén az iskolanapját egyházi iskolában, s az elmúlt négy évben csaknem megduplázódott az egyházi intézmények száma. Újabb és újabb lendületet vesz ez az oktatási forma - állapította meg.

A tárcavezető jó kiindulási pontnak nevezte, hogy az ünnepélyes tanévnyitónak helyt adó templom tele van fiatalokkal és azt mondta: a következő lépés, hogy az ország és a Kárpát-medence is tele legyen velük. Akkor egész jól fogunk állni azzal a nemzetstratégiával, amelyikben az oktatásnak, nevelésnek kulcsszerepe van - tette hozzá.

Balog Zoltán szólt arról is, hogy a "zsidó-keresztény-protestáns kultúrának elidegeníthetetlen része a nevelés, a tanítás".

A miniszter szerint alapvető emberi jog a vallásos neveléshez való jog, emellett még az etnikai és nemzeti hovatartozás meghatározó az oktatásban.

Balog Zoltán felidézte: 65 évvel ezelőtt úgy gondolták, el kell venni a vallásos, keresztény közösség kezéből a nevelés eszközét. Az iskola újraindulására utalva úgy folytatta, huszonöt évvel ezelőtt "valami kicsit" visszaadtak abból, amit 65 évvel korábban elvettek.

Megjegyezte: 25 évvel ezelőtt kiderült, hogy felülről, a kommunista ideológia nevében nem lehet összetartani egy közösséget, sikeressé, boldoggá tenni egy országot, nem lehet az embereket akaratuk ellenére boldogítani.

A több ezer éves emberi, vallási, hitbeli és keresztény értékek alapján lehet újra megerősíteni a széteső félben lévő közösségeket - hangsúlyozta Balog Zoltán, aki szerint ha nincsenek hiteles képviselői a keresztény értékeknek, akkor azok csak nagyon keveset érnek.

Kitért arra is, hogy tudni kell az örök értékek nevében korszerű, aktuális válaszokat adni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.