Első alkalommal osztották ki a Szalay Annamária-díjakat

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere első ízben adott át díjat a gyermekek tudatos médiahasználatra nevelését segítőknek. A Szalay Annamária-díjat, mely nettó egymillió forinttal jár, Balázs Bianka tévés szerkesztő, a sepsiszentgyörgyi Cimbora folyóirat és a miskolci református Európa Rádió munkatársai kapták.
A miniszter kiemelte: Szalay Annamáriának, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavaly elhunyt elnökének szívügye volt a tudatos médiahasználat a gyermekek körében. Szalay Annamária média-szakemberként felhívta arra a figyelmet, hogy ugyanaz a szülő, aki a játszótéren vagy a városi közlekedésben félti a gyermekét, a média világában rá leselkedő veszélyekről sokszor mit sem tudva "hihetetlen támadásoknak engedi kitenni ugyanazt a kislányt vagy kisfiút" - emlékeztetett Balog Zoltán.

Hangsúlyozta: Szalay Annamária azon az állásponton volt, hogy missziós feladatunk a szülői tudatlanságot megszüntetni, és a médiában, mindenekelőtt a digitális médiában, az interneten mindent meg kell tenni, "ha kell, szigorú jogszabályokat kell hozni, hogy az úgynevezett szabadság jegyében ne lehessen gyermeket zaklatni, bántani, károsan befolyásolni". Balog Zoltán azt is elmondta: elhivatottnak tartotta Szalay Annamáriát, aki egész nemzedékekről gondoskodhat egy jól kitalált jogszabállyal vagy a szemléletváltás, az információátadás lehetőségével.

Az eseményen Balog Zoltán Szalay Annamária nevét viselő díjat adott át Balázs Biankának, az M2 gyermekcsatorna kidolgozójának, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap gyermek- és ifjúsági műsorokért felelős főszerkesztőjének, a sepsiszentgyörgyi Cimbora irodalmi folyóiratnak és a miskolci református Európa Rádió munkatársainak.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a rendezvényre küldött levelében azt írta: Szalay Annamária és nemzedéktársai - a fideszesek - annak idején egymásra találtak, megszerveződtek és hűségesek maradtak önmagukhoz, a szabad gondolkodáshoz, a keresztény értékekhez és a nemzeti azonossághoz. Szalay Annamária megismerte és megértette a média természetét, tudta, hogy sajtószabadság nélkül nincs politikai szabadság, de a szabadság felelősséggel is jár - fogalmazott a házelnök. Hozzátette: az NMHH egykori elnöke ismerte a média veszélyeit is, különösen azokat, amelyek a gyerekekre leselkednek, ezért legfontosabb célja az ifjúság védelme volt.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében kiemelte: az alapítvány 2013 októberben, nem sokkal Szalay Annamária halála után jött létre, a feladata, hogy továbbvigye az ő munkáját, támogassa azokat, akik ugyanazokért a célokért dolgoznak, mint Szalay Annamária tette.

A díj nettó egymillió forintos pénzjutalommal jár.

Megváltoztatta a nevét

Szalai Balázs, Szalay Annamária testvére az alapítvány létrehozásakor elmondta: az alapítvány elnevezésében azért írják ipszilonnal az elhunyt médiapolitikus nevét, mert az NMHH volt elnöke halála előtt visszatért a család nevének eredeti, történelmi írásához.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.