Balog: A kormány partnerei a kancellárok

Rögtön huszonegy partnerre leltek. Köztük egy volt fideszes polgármesterre.
Az emberi erőforrások minisztere átadta az állami felsőoktatási intézmények élére november 15-ével kinevezett kancellárok megbízási okiratait hétfőn a fővárosban. Balog Zoltán az ünnepségen hangsúlyozta: a kormány stratégiai partnerként tekint a kancellárokra.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a felsőoktatásért is felelős tárcavezető az okiratok átadása előtt kiemelte: a magyar felsőoktatás átalakításában fontos állomáshoz érkeztek. Az új felsőoktatási törvény adta keretek között fogják az új, kancellári funkciót tartalommal megtölteni azok, akik alkalmasak erre a feladatra.

A kancellároknak óriási kihívás, hogy jó együttműködést teremtsenek a gazdasági és a tudományos irányítás között, jó gyakorlatokat hozzanak létre, s kialakítsák saját működési kereteiket az intézményen belül – tette hozzá. Hangsúlyozta: a kormány stratégiai partnerként tekint a kancellárokra, és számít rájuk abban, hogy versenyképessé és értékalapúvá tegyék a magyar felsőoktatást.

Balog Zoltán az állami felsőoktatási intézmények kancellári teendőinek ellátásáról szóló megbízási okiratot átadta a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárjának, Pavlik Líviának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kancellárjának, Barta-Eke Gyulának, a Debreceni Egyetem kancellárjának, Bács Zoltánnak, a Kaposvári Egyetem kancellárjának, Borbás Zoltánnak, a Magyar Képzőművészeti Egyetem kancellárjának, Rakonczai Évának, a Miskolci Egyetem kancellárjának, Deák Csabának, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kancellárjának, Nagy Zsombornak és a Nyugat-magyarországi Egyetem kancellárjának, Dinnyés Álmosnak.

Szintén kancellári okiratot nyújtott át a miniszter Monszpart Zsolt Györgynek, az Óbudai Egyetem, Szász Károlynak, a Semmelweis Egyetem, Figler Kálmánnak, a Szent István Egyetem, Filep Bálintnak, a Széchenyi István Egyetem, Genzwein Ferencnek, a Testnevelési Egyetem, Dietz Ferencnek (volt szentendrei fideszes polgármesternek - a Szerk.), a Budapesti Gazdasági Főiskola, Mészáros Virágnak, a Dunaújvárosi Főiskola, Csathó Csaba Józsefnek, az Eszterházy Károly Főiskola, Szentgyörgyvölgyi László Zoltánnak, a Károly Róbert Főiskola, Antal Józsefnek, a Magyar Táncművészeti Főiskola, Kvancz Józsefnek, a Nyíregyházi Főiskola, Mihályi Máté Győzőnek, a Pető András Főiskola és Varga Csabának, a Szolnoki Főiskola kancellárjának.

A most kinevezett kancellárok megbízatása a 2014. november 15-től 2017. november 17-ig terjedő időtartamra szól.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.