Balatonfüred a legkedveltebb észak-balatoni nyaralóhely

Balatonfüred a legkedveltebb balatoni nyaralóhely a tó északi (veszprémi) oldalán, míg a második helyre Alsóörs, a harmadikra pedig Tihany került; ezt Veszprém megye napilapja, a Napló főszerkesztője közölte pénteken az ünnepélyes díjkiosztón Balatonfüreden.

Barták Péter elmondta: a lap 13 éve keresi minden főszezonban a legkedveltebb észak-balatoni települést, 50 hazai és 20 külföldi vendéget kérdeztek meg heteken át 10 kérdést feltéve az újság munkatársai. Érdeklődtek a strandok minőségéről, szolgáltatásairól, a közbiztonság állapotáról, a parkolási helyzetről, a programkínálatról, a kirándulási lehetőségekről, s nem utolsó sorban a szálláshelyekről, a vendéglátásról, a kiszolgálásról és vendégszeretetről - tette hozzá.

A nem reprezentatív felmérésükkel évente 10-10 települést értékelnek ilyen módon, ez támpontul szolgál az önkormányzatoknak, vállalkozásoknak, idegenforgalmi szakembereknek is a fejlesztési irányok kijelöléséhez, a kedvező tendenciák megerősítéséhez - fogalmazott a főszerkesztő. Hozzátette: több település a saját népszerűsítésére is felhasználja  az elismerést.

Az eredményhirdetésen Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere, országgyűlési képviselő vette át a fődíjat; egy herendi vázát és az első helyezést igazoló emléktáblát. A főszerkesztő közlése szerint a Napló olvasóinak szavazatai alapján közönségdíjat is átadtak, azt a versenyben második helyezést elért Alsóörs független polgármestere, Hebling Zsolt vehette át.

A versenyben harmadik helyre Tihany került, negyedik lett Csopak, ötödik pedig Szigliget.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.