Fertőzés miatt kerülhetett kórházba több menekült

Feltehetően bakteriális fertőzés miatt került kórházba több mint húsz határsértő, többségében gyerekek Szegeden, a végleges vizsgálati eredményekre azonban még várni kell – közölte a Csongrád megyei tisztifőorvos csütörtökön.

A rendőrség kedden értesítette a tisztiorvosi szolgálatot arról, hogy több szír határsértőnél hasmenéses tünetek jelentkeztek – mondta el Bosnyákovits Tünde a megyei védelmi bizottság rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatón. Az érintettek a gyermek fertőző, illetve a felnőtt sürgősségi osztályra kerültek.

A Szegedi Tudományegyetem gyermek-egészségügyi központjában jelenleg 18 gyermeket kezelnek a civil páciensektől elkülönített épületszárnyban, közülük négynek volt véres széklete. Valamennyien jól vannak, egyharmaduk várhatóan már ma elbocsátható a kórházból – tudatta a szakember. A tünetek bakteriális fertőzésre utalnak, de a vizsgálatok eredménye még nincs meg, csupán egy gyerek mintája lett rotavírusra pozitív.

Az egyetem sürgősségi osztályára két felnőtt nő és három férfi került, mindannyiuknak kielégítő az állapota – közölte a főorvos.

A járványügyi szabályoknak megfelelően a betegekkel érintkező 44 határsértőt elkülönítették.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.