Bakondi pert vesztett a szocialista képviselő ellen

A meghallgatott tanúk alátámasztották a szocialista képviselő által mondottakat, ezért a bíróság elutasította Bakondi György keresetét.

Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő első fokon pert nyert Bakondi Györggyel, a katasztrófavédelem főigazgatójával szemben - tájékoztatta lapunknat az érintett jogi képviselője. 

A bíróság megállapította, hogy a Harangozó által megtartott korábbi sajtótájékoztatón elhangzottak "egyrészt politikai véleménynyilvánításnak minősülnek", másrészt az "általa előadott tényeket - amely szerint az elbocsátott közalkalmazottak helyett azok státusát megszűntetve ugyanarra a munkakörre közmunkásokat vettek fel - a meghallgatott tanúk alátámasztották".

Emlékezetes: a szocialista politikus néhány hete arról beszélt a nyilvánosság előtt, hogy a kormány célja a közmunkaprogrammal nem az, hogy új munkahelyeket teremtsen és minél több embernek biztosítson megélhetést, hanem hogy az állami intézmények fenntartását "kiszolgáltatott, éhbérért robotoló" munkaerővel oldja meg, "állami cselédséget" hozzon létre.

Harangozó a hivatkozott sajtótájékoztatón rámutatott: az elmúlt hónapokban csaknem ezer közalkalmazottat bocsátottak el a katasztrófavédelmi intézményektől. Ugyanakkor - folytatta - a katasztrófavédelem takarítói, gondnoki és ügyviteli feladatok ellátására négyszáz közfoglalkoztatott alkalmazását tervezi. "Emberek százait elbocsátják, majd 47 ezer forintért - ha részmunkaidősök, ennél is kevesebbért - visszafoglalkoztatják őket, vagy közmunkásokat vesznek fel helyettük" - mondta.

Az MSZP-s politikus akkor úgy fogalmazott, jó lenne azt hinni, hogy ez Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjének "elfogadhatatlan és aljas magánakciója", de sokkal valószínűbb, hogy a főigazgató "a Fidesz-kormány foglalkoztatási programját hajtja végre". Így az iskolák, kórházak, rendelőintézetek, államigazgatási szervek következhetnek, tízezreket bocsáthatnak el úgy, hogy a helyükre közmunkásokat vesznek fel ugyanarra a munkára, közalkalmazotti bér helyett "állami rabszolgaként", munkajogi védelem nélkül - jelentette ki Harangozó Tamás.

Az ítélet nem jogerős. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.