Baka: pótlólagos garanciák kellenek az igazságszolgáltatás függetlenségéért

A Legfelsőbb Bíróság elnöke a Ma reggelben azt mondta: mivel nem ismerik az új törvényt ezért megindultak a találgatások az igazságszolgáltatási tanács megszüntetéséről vagy egyes bírósági szintek eltörléséről, ami szerinte nem lenne szerencsés - tájékoztat a hirado.hu.

Nem lenne szerencsés az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot megszüntetni, mondta Baka András a Ma reggel hétfői adásában.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint mivel nem ismeri az új alaptörvényt ezért csak találgatásokba mer bocsátkozni és úgy véli: ha kimarad az Országos Igazságszolgáltatási Tanács az alkotmányból, akkor az önigazgatás szintje megszűnik, ha vagy ha kimarad a bírósági szintek felsorolása, akkor arra lehet következtetni, hogy valamelyik bírósági szint megszűnik, ezért indultak meg a találgatások is - tette hozzá.

Baka András a Legfelsőbb Bíróság elnöke azt mondta: az Országgyűlésben, amikor az új alaptörvény vitája volt, „tartsuk szem előtt alapító Szent István királyunkat, aki a nyugati kereszténység felvételével tudatosan az európai értékek mentén tette le a voksát, ma sincs más választásunk".


A Legfelsőbb Bíróság elnöke hozzátette: azért utalt a beszédében is a nyugati értékekre, mert ma az európai tagállamok közül 18-ban működik igazságszolgáltatási tanács.

Csak az alkotmánnyal és a hozzá kapcsolódó sarkalatos törvénnyel együtt lehet értelmezni a bíróságok jövőbeni helyzetét; ez utóbbi nem ismert, "tehát találgatások vannak" - tette hozzá.

Baka megemlítette, hogy ma Magyarországon az OIT dönt a bírói kinevezésekről, vagy fegyelmi ügyekben, amiben pedig nem döntenek ott a javaslatuk a végrehajtó hatalom felé meghatározó, kötelező érvényű.


A Baka András hozzátette: korábban ő is ellen volt az igazságszolgáltatási tanácsnak mert belterjes volt, különféle hosszabb rövidebb időre összejövő érdekcsoportok működhettek benne, ez a testület egyfajta misztikum volt, de ehhez képest jelentős változások történetek már.


A főbíró azt is elmondta: azokban az európai országokban, ahol nincs igazságszolgáltatási tanács ott olyan jogi hagyományok vannak, hogy egy igazságügyminiszternek esze ágában sincs, olyan bírósági tisztviselőket kinevezni, akiket a közösség, a szakma nem támogat.


Magyarország és a Velencei Bizottság álláspontja is az, hogy Közép-Kelet-Európában olyan túlpolitizált kérdések vannak, hogy az ilyen országokban pótlólagos garanciák szükségesek, ahhoz hogy megőrizzék az igazságszolgáltatás függetlenségét.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.