Bajnai szerint elbukott Orbán kísérlete

Magyarország nem laboratórium - így reagált Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője a miniszterelnök szavaira. Jelezte, Orbán Viktorral ellentétben úgy véli: "az életünk nem kísérlet, nem vagyunk kísérleti nyulak."

Orbán Viktor kormányfő a brit Királyi Külügyi Intézetben tartott előadást szerdán, ott mondta, hogy Magyarország ma igazi laboratóriumként működik: a modern világ kihívásaira a hagyományos értékeken alapuló válaszokat próbál találni.

Bajnai Gordon erre úgy reagált: Magyarország nem laboratórium, "az életünk nem kísérlet, nem vagyunk kísérleti nyulak". Hozzátette: egyetlen kísérletről tud, Orbán Viktor 2010-ben másodszor is megpróbálkozott a kormányzással, de elbukott, az ország azóta rosszabbul teljesít, az emberek rosszabbul élnek, ezért a kísérlet eredménytelen volt.

Az Együtt-PM szövetség vezetője felrótta, hogy a miniszterelnök nem találkozott Londonban azokkal a fiatalokkal, akik az Orbán-kormány politikája miatt "menekültek el, lettek gazdasági menekültek", látva, hogy az egyetemek kapui bezáródnak előttük, nincsenek új munkahelyek, nem lehet előre tervezni a családalapítást.

Bajnai Gordon ezt megfutamodásként értékelte, és azt mondta: Orbán Viktor fél ezektől a fiataloktól, ezért korlátozza a szavazati jogukat, hiszen - szemben a határon túli magyar állampolgárokkal - ők nem szavazhatnak levélben. Hozzátette: jogos ez a félelem, mert ha "ők elkezdenek beszélni, az Orbán-rendszernek vége lesz".

Az Együtt-PM azt ajánlja nekik: "elküldjük Orbánt, hogy ti hazajöhessetek" - jelentette ki.

Bajnai Gordon ismét szólt arról, programjuk egyik fő üzenete úgy szól: gyere haza, maradj itthon! Tanulási és munkalehetőséget adnának a hazatérő fiataloknak: a 30 éven aluliaknak munkát vagy képzést biztosítanának.

Azt ígérik, kormányra kerülve ismét a GDP legalább 1 százalékát fordítják felsőoktatásra. Támogatnák a fiatalok első vállalkozásának elindítását és telepesprogramot hirdetnének azoknak, akik készek visszatérni abba a hátrányos helyzetű térségbe, ahonnan származnak. Emellett ügyfélpontokat nyitnának több külképviseleten, például Londonban, hogy felmérjék a hazatérni szándékozó fiatalok munkaigényét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.