Bajnai öt minisztere több mint hatmillió forinttal távozik

A Bajnai-kormányból öt miniszter kapja meg a tárcavezetői tisztség megszűnésekor járó legmagasabb juttatást, több mint hatmillió forintot; Bajnai Gordonnak 3 havi juttatás jár. A távozó tárcavezetőknek a ki nem vett szabadságukat is megváltják, ennek pontos összegét azonban csak később lehet megmondani.

Az állami vezetők juttatásairól szóló törvény szerint Kiss Péter társadalompolitikai, Gráf József földművelésügyi, Szekeres Imre honvédelmi, Hiller István oktatási és Herczog László szociális miniszternek jár a hat havi fizetés - ami bruttó 6.611.400 forint - mivel legalább három évig betöltötték a tárcavezetői posztot.

Bajnai Gordon miniszterelnöknek 3 havi juttatás jár, ami bruttó 4.522.200 forint. Az MTI úgy tudja, ezt az összeget és a szabadságmegváltást is - csakúgy mint a kormányfői fizetését - jótékony célra ajánlja fel.

Kilencen, Molnár Csaba kancelláriaminiszter, Juhász Gábor titokminiszter, Székely Tamás egészségügyi tárcavezető, Szabó Imre környezetvédelmi miniszter, Hónig Péter közlekedési tárcavezető, Balázs Péter külügyminiszter, Varga István gazdasági tárcavezető, Varga Zoltán önkormányzati, valamint Oszkó Péter pénzügyminiszter három havi juttatásra jogosultak, mivel három évnél rövidebb ideig, de legalább egy évig töltötték be tisztségüket. Ez bruttó 3.305.700 forint.

Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter kevesebb, mint egy évet töltött vezetői beosztásban, így neki nem jár pénz a távozásakor.

A távozó államtitkárok közül heten - Baja Ferenc, Csizmár Gábor, Iváncsik Imre, Gőgös Zoltán, Burány Sándor, Arató Gergely, Simon Gábor - hat havi, vagyis bruttó 5.983.200 forintot kapnak. Tizenhárman - Hegedüs Dóra, Tordai Csaba, Ujhelyi István, Vojnik Mária, Vadai Ágnes, Avarkeszi Dezső, Kling István, Oláh Lajos, Szabó Vilmos, Varju László, Jauernik István, Katona Tamás és Korózs Lajos - három havi juttatásra jogosultak, így bruttó 2.991.600 forint jár nekik.

A távozó minisztereknek és államtitkároknak járó juttatásokat posztjuk megszűnését követő 15 napon belül kell kifizetni.

Az állami vezetőknek - a rájuk vonatkozó törvény szerint - negyven nap szabadság jár egy évben. Ha egy vezető nem veszi ki a szabadságát, a munkaviszony megszűnése után megkapja annak ellenértékét. A szabadságmegváltás összegét a ki nem adott szabadnapok száma és az adott állami vezetőnek a jogviszony megszűnésekor irányadó - a törvényben meghatározott mértékű - illetménye, vagyis átlagkeresete határozza meg.

Az állami vezetők juttatásairól szóló törvény alapján a szakállamtitkárok hatáskörüket az új szakállamtitkárok, illetve a jogszabály módosítását követően az új helyettes államtitkárok kinevezéséig gyakorolják. A szakállamtitkárok hatáskörgyakorlásának utolsó napja egyelőre nem ismert, ezért juttatásuk összegét csak távozásukat követően lehet pontosan meghatározni. Az új kormány megalakulását követően tehát csak a miniszterek és államtitkárok jogviszonya szűnik meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.