Bajnai nem lesz pártelnök

„Együtt 2014 Párt” néven alkul meg a Párbeszéd Magyarországért és az Együtt2014 pártszövetsége.

Elképzelhető, hogy a párttá alakulás pénteki bejelentésével egy időben a Párbeszéd Magyarországért párttal megkötendő szövetség létrejöttét is bejelentik az Együtt 2014 vezetői – tudta meg a Népszabadság. Egymást megerősítő forrásaink szerint ugyanis az eddigi egyeztetések során az már eldőlt, hogy az E14 és a PM – a jelenlegi kormánypártokéhoz hasonló – szövetséget köt egymással, amely a későbbi közös listán való indulást is magában foglalja.

Az Együtt 2014 pénteken jelenti be hivatalosan, hogy a választói mozgalomból párttá alakul, a választásokon való induláshoz ugyanis ez elengedhetetlenül szükséges. Lapunk értesülései szerint az új szervezetet az eredeti alapítószervezetek tíz-tíz delegálttal hozzák létre (mindannyian külön platformot alkotva), a pártot pedig három egyenrangú társelnök fogja hivatalosan vezetni: a Haza és Haladás részéről Szigetvári Viktor, a Szolidaritás színeiben Kónya Péter, illetve a Milla képviseletében Juhász Péter. Utóbbi annyiban esik más megítélés alá, hogy a civil mozgalomból a „politikai térbe belépő” tíz millás formálisan más néven alakít külön platformot, hogy ezzel őrizzék meg a Milla civil brandjét. Ugyanakkor az is tény, hogy ezzel az átalakulással a Milla nyomásgyakorlása, illetve befolyása formálisan is meggyengül az Együtt 2014 politikájára. Forrásaink megerősítették, hogy Bajnai Gordonnak így nem a pártelnöki, hanem más vezetői szerep jut az új pártban: ő lesz annak a testületnek a vezetője – és így kimondatlanul ugyan, de az E14 kormányfő-jelöltje –, amely a választásokra való felkészülést koordinálja. (Ilyen testület egyébként az MSZP-nél is működik választási időszakban: országos választási bizottság néven.)

A bíróságra beadott papírokon az „Együtt 2014 Párt” elnevezés fog szerepelni, amelyet csak abban az esetben módosítanak, ha valaki a pénteki, hivatalos megalakulás előtt ugyanezen a néven beadott volna hasonló kezdeményezést. Abban az esetben pedig, ha az LMP-ből kivált Párbeszéd-pártiakkal formálisan is megtörténik a szövetségkötés, úgy „Együtt2014-PM Választási Szövetséggé” alakul majd a szervezet hivatalos elnevezése. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.