Bajnai megvédi Gyurcsányt és figyelmeztet

Sokkal messzebbre nyúló következményei lehetnek Gyurcsány Ferenc meggyanúsításának - véli Bajnai Gordon. A volt kormányfő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában leszögezte: elődje minden törvényt betartott Sukoró-ügyben és azok akik most "örülnek", jobb ha vigyáznak, nehogy ők is így járjanak.

Nem megalapozottak a Gyurcsány Ferenc ellen megfogalmazott gyanúsítások - ezt az épp az Egyesült Államokban tartózkodó Bajnai Gordon nyilatkozta az ATV Egyenes Beszéd című műsorának. A volt miniszterelnök szerint a Sukoró-ügynek, illetve az azzal kapcsolatos gyanúsításoknak szélesebb és hosszabb távú következményei lehetnek Magyarország számára, amit nagyon veszélyesnek tart.

„Nincs olyan alap, ami alapján Gyurcsány Ferencet törvénysértéssel lehetne vádolni. A miniszterelnök ebben az ügyben mindig a törvényeknek megfelelően járt el. Elég nehéz lehetett ezt az alapot megtalálni (…) Elég komoly erőfeszítés kellett, hogy ez alatt a rettenetes politikai nyomás alatt valamilyen indokot találjanak a gyanúsításhoz” - fogalmazott Bajnai az ATV-nek nyilatkozva.

A volt kormányfő elmondta, hogy - „ügyészségi munkarend szerint” - másfél napon át hallgatták ki az ügyészségen. Hozzátette: a vádhatóság képviselői „rendkívül alaposan” végigvették a sukorói ügylet minden őt érintő momentumát a meghallgatása során. Bajnai emlékeztetett arra, hogy az ő kormánya alatt rendelték el a vizsgálatot az ügyben és indították meg a vonatkozó polgári pert is.

„Az én kormányom megtette mindazt, amivel a magyar köztársaságot, a magyar polgárokat nem érheti semmilyen módon kár. Kár, persze érheti őket, mert ha kiderül, hogy a telekcsere mégis értékarányos volt és nem történt szabálytalanság – amit most nem tudunk – akkor elveszett egy kétezer-ötszáz családnak munkát adó beruházás, ami jó lett volna Magyarországnak” - fogalmazott Bajnai Gordon. Az ex-miniszterelnök az ATV műsorában elmondta még, hogy szerinte gyengítheti az ügyészégbe vetett közbizalmat, ha a vádhatóság nem tudja bizonyítani, hogy a politikától függetlenül vagy semlegesen végzi a dolgát.

„Messze a konkrét ügyön túlmutató következményei vannak ennek a dolognak. Gyurcsány Ferenc egy politikus, akit ma Magyarországon sokan szeretnek és úgy tűnik, többen vannak akik nem. Sokan akár kifejezetten gyűlölik politikusi tevékenysége miatt. Nem volt mindig így, de most így van. Ez normális, ezt egy politikusnak viselnie kell (…) De az, ami most van, messze túlmutat ezen. Azok, akik most tapsolnának, érzelmi kielégülést éreznének, ha egy általuk nem szeretett személy bírósági ítélet tárgya lenne, elítélnék, azoknak bele kell gondolnia, hogy ha mindez nem a jog, nem az igazság talaján történik, hanem politikai nyomásra, egy politikai bosszú miatt, akkor ez nem biztos, hogy Gyurcsány Ferencnél meg fog állni. Amikor a történelmünkben az elmúlt száz évben ilyen folyamatok elindultak, mindig rossz vége lett. Azok, akik ma örülnek, lehet, hogy maguk is áldozatok lesznek. És nemcsak nagy emberek, a kicsik is. Nem jó, ha a félelem uralkodik ebben az országban és romlik a közbizalom bizonyos intézményekben, például az ügyészségben. Az ügyészségnek megnyugtatóan igazolnia kell a függetlenségét és a szakszerűségét ebben az ügyben is” - nyilatkozta Bajnai Gordon.

A volt kormányfő a jelenlegi kabinet azon vádjával kapcsolatban, hogy a Bajnai-kabinet hamis költségvetési adatokat adott meg, azt mondta: „az, hogy valamit törvénybe foglalnak, attól még az hazugság marad”. Bajnai szerint a jelenlegi gazdaságpolitika zsákutcába vitte az országot, ahonnan ki kellene tolatni, de a kormány nem teszi, mert nem tudná megmagyarázni a hátramenetet. „Úgy látom, egyre kevesebb kenyér van, ezért adnak több cirkuszt” - tette hozzá a volt kormányfő. Az egykulcsos személyi jövedelemadóval kapcsolatban Bajnai azt mondta: abban a gazdasági helyzetben, amiben Magyarország van, szerencsétlen döntés volt bevezetni.

„Hibás lépés volt, a kormány lemondott 500 milliárd forintról bevételi oldalon és olyanoknak adta, akik amúgy is magas jövedelemmel rendelkeznek, így az nem forgott vissza a fogyasztásba. Ahol viszont Magyarország legnagyobb problémája van: az alacsony jövedelmű, alacsony képzettségű emberek foglalkoztatottsága, ott nem csökkentek a munka terhei. Sőt, inkább nőttek, mert több adót kell fizetni és a járulékok is bizonyos mértékben emelkedtek. Ezzel romlottak annak az esélyei, hogy tartósan bővüljön a foglalkoztatottság, a fogyasztás pedig rövid távon sem tudott emelkedni. Ezt egy elhibázott gazdaságpolitikai lépésnek tartom” - nyilatkozta Bajnai Gordon.

A korábbi miniszterelnök szerint abban kell reménykedni, hogy a kormány időben végrehajtja a szükséges korrekciókat. „Az államadósság nem ok, hanem következmény (…) Magyarország túlköltekezett a lehetőségein, 2006 óta próbálja csökkenteni a hiányt. Most, 2009-ben a válságban megállította iszonyú áldozatok árán az eladósodást, ezzel beelőzte Európát. Azóta, ha helyes gazdaságpolitikát folytatnánk, sokkal előrébb tartanánk (..:) Attól tartok, hogy az eddig megtett lépések nem fenntarthatók. Az adósságcsökkentés helyes lépés, de előbb mindig az okokat kell megszüntetni” - tette hozzá a volt kormányfő.

Azzal kapcsolatban, hogy miért vonult ki a közéletből, Bajnai Gordon azt mondta: helyes, ha az ember tart egy kis szünetet. Ugyanakkor cáfolta, hogy a közéletből kivonult volna, hiszen a Haza és Haladás közalapítványon keresztül számos társadalmat érintő témában tesznek le az asztalra tanulmányokat, megoldási javaslatokat.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.