Bajnai: Orbán fejest ugrott a mélybe

Bajnai Gordon szerint a jelenlegi vezetők intézkedéseikkel az ország jövőjét élik fel. A volt miniszterelnök erről Debrecenben a Napló TOP 100 Klub vendégeként beszélt.

Az elhangzottakról a Hajdú-bihari Napló közölt összeállítást.

Az Orbán-kormány nem a mi stabilizáló, józan gazdaságpolitikánkat folytatta, hanem fejest ugrott a mélybe. Két ellentétes választói csoportnak akart egyszerre megfelelni: az aktív, adófizető polgárokénak és a segélyből élőknek, "a zembereknek" - idézi a lap Bajnai Gordont.

A volt kormányfő szerint - számolt be az újság - a mostani kabinet egyszerre próbált adócsökkentést végrehajtani és a megszorításokat elkerülni, ennek eredményeként pedig 500 milliárd forintos lyukat ütött a költségvetésben.

"Ráadásul a kiadási oldal is elszállt, s erre válasz az unortodox gazdaságpolitika, melynek lényege az időnyerés, félévente elhalogatni a szükséges lépések megtételét" - idézi a Hajdú-bihari Napló Bajnai Gordont, aki az IMF-hitelről úgy véli, az nem megoldás, hanem haladék, és nem elsősorban az ország gazdasági stabilitása miatt van rá azonnal szükség, hanem a vállalkozók és a magánszemélyek hitelkamatainak csökkenése érdekében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.