Bajnai feljelenti Budai Gyulát

Bajnai Gordon volt miniszterelnök személyiségi jogi pert kezdeményez Budai Gyula ellen és helyreigazításra szólítja fel a korábban már jogi úton cáfolt rágalmakat újra terjesztő Magyar Nemzetet – áll a volt miniszterelnök titkársága által kiadott közleményben.

Budai Gyula kormánybiztos ún. vizsgálatának eredményei, és az azok alapjául szolgáló, a Magyar Nemzet mai számába közölt „újrahasznosított” rágalmak a Hajdú-Bét-üggyel kapcsolatban olyan állításokat tartalmaznak, amelyek megalapozatlanságát a bíróság több jogerős ítélete is kimondta már – közölte Bajnai Gordon titkársága. Emlékeztetnek arra, hogy többek között Bajnai Gordon rágalmazói valótlanul állították, hogy 1999-ben az általa vezetett Wallis Rt. a Hajdú-Bét Rt. baromfifeldolgozó többségi tulajdonosa lett (a valóságban a Wallis csoport 1999. március 25-i tulajdonszerzésekor Bajnai Gordon még nem dolgozott a Wallis Rt-nél). Valótlanul állították, hogy a céget nem fejlesztették, csak a pénzt vették ki belőle, valamint ugyancsak valótlanul állították, hogy 2003-ban Bajnai Gordont bízták volna meg a cég felszámolásával. A közlemény szerint az üggyel összefüggő egyéb eljárásokban a bírósági ítélet jogerősen kimondta azt is: a Magyar Nemzet valótlanul állította, hogy a Hajdú-Bét Rt fizetésképtelenné válásakor 25,1 milliárd forintnyi eurót bízott volna a Wallis Rt-re; legfőképpen pedig valótlanul állította azt, hogy a Wallis keresett volna az állítólagos ügyleteken a Hajdú-Bét pedig vesztett.

A volt miniszterelnök szerint Budai Gyula személyes elfogultsággal és politikai megrendelésre cselekszik. Elfogult, hiszen egy másik ügyben már kártérítési perben áll Bajnai Gordonnal. Valamint politikailag motivált, hiszen a jogerősen is cáfolt rágalmak ismételgetésének egyértelmű célja Bajnai Gordon lejáratása, személyének besározása. Budai Gyula bíróság által jogerősen megállapított hazugságokat ismételget, ezzel nem véve tudomást a magyar igazságszolgáltatásról.

Bár Budai Gyula a rá bízott lejárató kampányt úgy hajtja végre, hogy közben a mentelmi joga mögé bújik, a hamis vádakkal illetett Bajnai Gordon személyiségi jogi pert kezdeményez vele szemben, a Magyar Nemzetet pedig helyreigazításra szólítja fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.