Bajnai bocsánatot kér az ingatlanadóról szóló megjegyzéséért

Bajnai Gordon elnézést kért az ingatlanadó kapcsán tett hétfői kijelentéséért, amelyben azt mondta: el lehet adni azt az ingatlant, amelyiket nem bírják fenntartani.

"Pontatlanul fogalmaztam, olyanokat is megbántottam, akiknek nem szántam ezt a nyilatkozatot, és akiket nem akartam megbántani, sajnálom" - fogalmazott a miniszterelnök szerdán újságírók előtt, a hivatalos kormányfotózás előtt a parlamentben.

A miniszterelnök hétfőn, az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról beszélt, hogy véleménye szerint azoknál "valami probléma van", akik munkaképesek, de sokkal nagyobb ingatlanban laknak, mint amelyet fenn tudnak tartani. "Azt az ingatlant el lehet adni, lehet kisebbe menni, ha nem bírja fenntartani. Ez tudom, hogy keményen hangzik" - mondta hétfőn a kormányfő.

A miniszterelnök szerdán hangsúlyozta: az ingatlanadó és a vagyonadó bevezetésének van olyan célja is, amely arról szól, hogy akik ma minimálbérre vannak bejelentve és közben egy luxusvillában laknak, az nagyon sok ember érzékenységét sérti. Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy a vagyonadó ezt is rendbe fogja tudni tenni - fogalmazott.

A kormányfő kitért arra: a vagyonadó része egy olyan adóátalakítási koncepciónak, amely éppen a munka becsületét szeretné helyreállítani Magyarországon. Mint mondta, jövő évtől olyan változást szeretnének, hogy azoknak a munkavállalóknak, "akik a hátukon viszik az országot előre", több mint egy hónapnyi összeggel legyen több a nettó jövedelmük.

Bajnai Gordon kiemelte: emellett szeretnének vagyonadót bevezetni, amelynek az ingatlanadó a legfontosabb eleme. Ez számos méltányosságot, kedvezményt tartalmazna azok számára, akik méltán kérik ezt. Ide sorolta a nyugdíjasokat, a nagycsaládosokat, a munkanélkülivé vált embereket, és azokat, akik az önkormányzatok szerint valóban nehéz helyzetben vannak. "Nem nekik szántam a hétfői rosszul sikerült félmondatomat, hanem azokra próbáltam utalni, akik méltatlanul többet vesznek ki a közösből, mint amennyit beletesznek" - jelentette ki.

Hozzátette: a legkisebb értékű ingatlanoknál teljes mentességet adnának.
A miniszterelnök úgy látja: a végleges ingatlanadó koncepcióról valószínűleg a jövő héten tudnak beszámolni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.