Bajnai az államfőhöz fordult a "sunnyogási törvény" miatt

Az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási szövetséget vezető Bajnai Gordon volt miniszterelnök azt kéri Áder János köztársasági elnöktől, hogy ne írja alá a közérdekű adatok kiadásának új szabályairól szóló törvénymódosítást.

Áder János köztársasági elnökhöz fordult az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási szövetséget vezető Bajnai Gordon, azt kérve, ne írja alá a közérdekű adatok kiadásának új szabályairól szóló törvénymódosítást, hanem kérjen róla előzetes alkotmánybírósági vizsgálatot – közölte a szövetség csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták: a módosítás ellehetetleníti a közérdekű adatok megismerését, a közpénzek felhasználásának nyomon követését. Hozzátették: a "sunnyogási törvényt" a fideszes kétharmad lóhalálában, a "trafikmutyi" után néhány nappal fogadta el.

Bajnai Gordon levelében azt is kifogásolja, hogy az előterjesztők nem indokolták meg a kivételesen sürgős tárgyalási rendet, és a változtatásokat a már folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Hivatkozik arra, hogy a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog korlátozása alkotmányos indok hiányában alaptörvény-ellenes.

A parlament kedden fogadta el azt a vasárnap benyújtott fideszes indítványt, amely szerint az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal köteles ellenőrizni a közfeladatot ellátó szerveket. Az ellenőrző szervek jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintésre azonban más, a közérdekű adat megismerését kezdeményező szervezetek vagy magánszemélyek nem jogosultak.

Az indoklás ezt azzal egészíti ki, hogy azokat a "visszaélésszerű adatigényléseket", amelyek során az igénylő "általánosságban kér mindenféle adatot", és ezzel az adatkezelő működését jelentős mértékben és hosszú időre akadályozza, nem kell teljesíteni, helyette pontosításra hívhatják fel az igénylőt.

Az ellenzéki pártok mellett civil szervezetek is bírálták a módosítást, az Atlatszo.hu, a Budapest Intézet, a K-monitor, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International kilépett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által szervezett antikorrupciós munkacsoportból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.