Bajnai ajánlatot tett az MSZP-nek

Bajnai Gordon azt kezdeményezi, hogy az MSZP által korábban javasolt év végi, jövő év eleji megállapodás helyett már nyáron kezdje meg a tárgyalásokat és őszre hozza tető alá az egyezséget az általa vezetett Együtt-PM szövetség és a szocialista párt.

A volt kormányfő erről is szóló, Javaslat a jó együttműködés menetrendjére című írása pénteken jelent meg az Együtt 2014 honlapján. Ebben indítványozza, hogy az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség a tavaszi parlamenti ülésszak lezárulta után – például június 16-án, Nagy Imre 1989-es újratemetésének évfordulóján – kezdje meg a kétpárti tárgyalásokat.

Szerinte ez elvezethet oda, hogy fél év múlva, október 23-án a két szervezet már minden kérdést lezárva együtt ünnepelhet, és "korszakváltó szövetségbe" hívhatja a választópolgárokat.

Bajnai Gordon javaslatot tesz az egyeztetés menetrendjére is: azt szeretné, ha először a korszakváltás alapelveiről állapodnának meg – garanciát adva a választóknak, hogy az ellenzéki együttműködés nemcsak a 2010 utáni "politikai ámokfutást", hanem a 2010 előtti időszak visszatérését is elutasítja –, majd a szakpolitikai programokat hangolnák össze, és ezután jutnának egyezségre a személyi kérdésekben, így arról is, hogy ki legyen a miniszterelnök-jelölt.

Az utóbbival kapcsolatban úgy látja, e kérdés eldöntésében olyan megoldásra kell törekedni, amely a polgároknak minden korábbinál nagyobb beleszólást biztosít. "Sokféle választót – meglévőt és megnyerendőt – kell megszólítani és egy táborba szervezni, ezért ezt a döntést is a koalícióra lépő erőknek közösen, a választók akaratának minél alaposabb ismeretében kell meghozni" – írja az Együtt 2014 honlapján is közzétett anyagban Bajnai Gordon.

Meg kell állapodni arról is – folytatja –, hogy ki legyen választókerületenként az az egy jelölt, akit a két ellenzéki tömb indít, és arról is, mi szolgálja jobban a győzelem esélyét, a közös vagy a két külön lista.

Kitér arra, hogy az MSZP a megsemmisüléssel fenyegető 2010-es választási eredménye után "elismerésre méltó vezetői teljesítménnyel" rendezte sorait. A szocialista párt az elmúlt három évben növelni tudta támogatóinak táborát, számuk az elmúlt néhány hónapban 1,2 millió szavazó körül tetőzött, mindez ismét az ellenzék megkerülhetetlen pártjává tette – állapítja meg.

Ugyanakkor – jelzi Bajnai – tavaly októberi zászlóbontása után az Együtt 2014 a korábban pártot választani nem tudók, vagy nem akarók jelentős tömegeit tudta megszólítani: néhány hónap alatt 6-700 ezer szavazót, így ma a demokratikus ellenzék második legnagyobb ereje. A PM-mel kötött szövetség eredményeként pedig a világot sokféleképpen, de a kormányt ugyanúgy látó választók "leginkább nálunk, középen tudnak találkozni" – fejti ki a volt miniszterelnök.

Azt írja, láthatóan az MSZP körül is kialakulóban van egy szövetségesi rendszer, ennek bizonyítéka az az egyeztetéssorozat, amelyet a szocialista párt kezdeményezett "a hozzá szorosan kötődő, vagy belőle kivált pártok" szereplésével.

Bajnai Gordon szerint azonban a megállapodást a demokratikus ellenzék két vezető erejének, az MSZP-nek és az Együtt-PM szövetségnek kell megkötnie, ők képviselhetik majd a körülöttük kialakuló szövetségesi rendszert is.

Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy ha a két ellenzéki tömb együttműködésének legfontosabb kérdéseit a politikusok egymással kötött alkui határozzák meg, elveszíthetik a korszakváltással kapcsolatos hitelüket, ezért az embereknek minél nagyobb beleszólási lehetőséget kell adni.

Írásában az Együtt-PM szövetség vezetője hosszan érvel a kormányváltás szükségessége mellett, mondván, Magyarország ma a 2009-esnél is mélyebb és összetettebb válságban van, és ezért az Orbán-kormány a felelős, amelyet egyúttal a válságkezelés akadályának tart.

Önmagáról azt írja, azokat a józan, törekvő polgárokat képviseli, akiket nem a szekértábor-logika, hanem az érdekli, hogy hazájukban működjenek a dolgok, a kormány pedig valódi megoldásokat kínáljon a hétköznapok problémáira. "Ma ezeknek a polgároknak az együttműködésére, összefogására van szükség ahhoz, hogy 2014-ben ne csupán kormányt váltsunk, hanem új fejezetet is nyissunk az ország életében" – írja. Bajnai Gordon ennek fontosságát úgy foglalja össze, "ha nincs garancia a korszakváltásra, nem lesz esély a kormányváltásra sem".

Mesterházy Attila szocialista pártelnök reagált Bajnaiék felvetésére, ő már jövő héten tárgyalna

Bajnai Gordon hétfőn még nem akar egyeztetni, szerinte tavasszal még mindenkinek van dolga
Bajnai Gordon hétfőn még nem akar egyeztetni, szerinte tavasszal még mindenkinek van dolga
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.